Európa, vagyis a Nyugat, a nyugatias modernitás eredeti „élőhelye”, azzal a kihelyezett részlegével együtt, amit Amerikai Egyesült Államoknak neveznek, e létválság két fő színtere. A főként mentális, morális és spirituális káosz azonban a teljes cselekvésképtelenség állapotában tartja a Nyugat két főhatalmát, az EU-t és az USA-t. A megbukott és káoszba süllyedő uralmi elitek és az őket kiszolgáló, ám szellemi értelemben kiüresedett és létét cinikus gátlástalansággal luxus-prostituáltként tételező mainstream értelmiség nem tud és nem is akar sem a helyzettel szembesülni, sem pedig cselekedni. Ehelyett inkább hamis elbeszélési módok tömegét létrehozva, az általa véleményhatalmi fegyverként használt globális média segítségével ál-valóságok felépítésével és ezen ál-valóságokban véghezvitt lázas pótcselekvésekkel próbálja azt a látszatot kelteni, hogy kezében tartja a dolgok irányítását. Valójában azonban már csak egy paravánt tud úgy-ahogy üzemeltetni, ami mögött valójában a saját menekülési útvonalait próbálja megszervezni.
Kiderülni látszik, hogy Németország ugyan látszólag sikeresen építette fel a „negyedik birodalmát” (a német-római, a XIX. századi és a hitleri birodalmak után), ám a fausti alku logikájából adódóan ez most látványosan összeomlik majd. Ennek fő oka az, hogy ez az alku arra épült, hogy a németség saját tudását és szorgalmát mozgásba hozva újra jólétet teremthetett magának szétzúzott harmadik birodalma romjain, de azon az áron, hogy eladta a lelkét. Tudomásul vette, hogy nincs múltja, nincs kultúrája, nincs identitása, az öncélú és végül önfelszámoló hedonizáláson kívül.
Németország demográfiailag valójában már elpusztult, de lényegében az európai keresztény fehér ember egész maradéka is végzetes helyzetbe került. Felfoghatatlan dimenziójú áldozatokat hozva talán még volna visszaút, ám ha ezekre az áldozatokra képes lett volna, akkor nem is került volna ebbe a helyzetbe. A Nyugat, illetve a nyugatias modernitás mögött az elmúlt fél évezred során meghúzódó „láthatatlan” globális szuperstruktúra ötszáz évvel ezelőtt a fehér embert használta fel fegyverként a világ összes többi kultúrájának és civilizációjának a kifosztására és/vagy elpusztítására. Most viszont az így kifosztott civilizációk nyomorúságos „anyagcsere végtermékeiből” létrehozott tömegeket használja fel fegyverként az európai (magát inkább csak kereszténynek vélő) fehér ember maradékának felszámolására. Ezt a láthatatlan globális háborút ő maga félrevezető módon „migrációnak” nevezi. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezt csak azért tudja megtenni, mert az európai fehér ember elvesztette lelki, erkölcsi, szellemi energiáit, és most ugyan ingerülten és frusztráltan kapkod, és ad szabad utat bármilyen alternatívát ígérő, ám teljesen beazonosíthatatlan politikai erőnek, de ezzel persze csak felgyorsítja önmaga felszámolását.
Ebben a világállapotban egy, az ezt a globális, regionális (európai) és lokális (nemzeti szintű) sodródást felismerni képes helyi emberi közösség, mint amilyen talán még a magyarság is lehetne, igen nehéz helyzetben van. Ahogyan Bibó István A kelet-európai kisállamok nyomorúsága című művében fogalmazott, a kelet-európai kisállamok nyomorúsága ma is azt jelenti, hogy a térségünk egy sokdimenziós birodalmi nyomásnak van kitéve. Az „Európa Birodalom”, benne a negyedik német birodalom, az orosz birodalom, az amerikai világbirodalom, a szintén világbirodalmi struktúrát kiépíteni szándékozó Kína és persze az önmaga létét is tagadó globális szuperstruktúraként működő pénzhatalmi rendszer birodalma mind-mind kiépítette a helyi uralmi rétegekben a maga „lokalokráciáját”. Egy közép-európai kormány és annak vezetője – mint most Orbán Viktor – ebben a már-már reménytelenül bonyolult, többszörös történelmi csapdahelyzetben kénytelen cselekedni, lehetőleg átgondolt és összehangolt döntéseket hozni, ami szinte a lehetetlenséggel határos.”