Írás a falon

„United we stand, divided we fall.

Milliók süppednek vigasztalanságba. A depresszió, ami amúgy is népbetegség, most egy fél országot fenyeget. Szinte pontosan ugyanannyi szavazó áll a Fidesz elsöprő győzelme és az ellenzék megalázó veresége mögött. A hatalom pedig előre bejelentette, hogy leszámol mindenkivel, aki nem ő.

És a kudarcból talán az következik, hogy sohasem sikerülhet. Minél több munkát nulláz le az eredmény, annál mélyebb lesz a keserűség. Azok kapták a legnagyobb ütést, akik végigdolgozták a változásért az elmúlt éveket. A gyászmunka sok időt, lelkierőt és simogatást kíván.

Sokan vannak. Pártpolitikusok, civilek, értelmiségiek, aktivisták, újságírók, papok. Köztük tiszták és becsületesek, kompromisszumok robotosai, és számos hibával meg korláttal küzdő emberek. Sokáig, sokan hitték, hogy pótolhatók, hogy bárki jobban csinálná, ha lehetőséget kapna. Sokadszor derült ki, hogy ez nem ilyen egyszerű. A választásoknak csak egy nagyobb vesztese van a parlamenti ellenzéknél: azok, akik azt hitték, hogy helyből jobbak náluk. Beleértve kölcsönösen és egyenként a parlamenti ellenzék pártjait.

Ma nagyon egyedül érezzük magunkat. Hiábavalónak tűnik minden. Mintha a semmiért öregedtünk volna négy vagy nyolc évet.

De ez nem igaz.

Ahhoz kevés volt, hogy a testreszabott, ipari csalással, manipulációval, gyűlölettel, törvénytelenséggel és erőszakkal körbebástyázott rendszert megdöntse. Az ezernyi interpelláció, tüntetés, újságcikk, színielőadás és mém nem volt elég. De elég volt ahhoz, hogy tudjunk egymásról. Arról, hogy nem, nem vagyunk egyedül. És még csak kevesen sem.

Csak éppen szétszaladtunk ötfelé szavazni. Ez a dilink. ”