Bármilyen meglepő, az úgynevezett pénzpiaci észjárás sem esik ettől túl távol. Olyannyira, hogy a befektetők is azt szeretik, ha pénzük biztonságosan kamatozik, kilengések helyett pedig stabilitás van. Az extrém helyzeteket senki sem szereti finanszírozni. 2006-ban az áfát politikai okból csökkentették, és a parlamenti választások után össze kellett hozni egy pár száz milliárd forintos megszorító csomagot, hogy tíz (!) százalék alatt maradjon a hiány. De visszagondolhatunk 2002-re is, amikor az MSZP-SZDSZ-kormány száz napos programmal vitte eladósorba Magyarországot.
Akkor, amikor szóba kerülnek a fenti témák, a finanszírozók szemeit sem homályosítják el az ideológiai ügyek. Ők is azt nézik, hogy betartja-e szavát a kormány. A pénzpiaci szereplők pontosan tudják, hogy Orbán Viktor mindent megtesz a lehető legalacsonyabb költségvetési deficitért, a gazdaságpolitikai kiszámíthatóságért, valamint a kormányzati döntések átláthatóságáért.
Summa summarum: ha nem fegyelmezett az államháztartás – vagyis szó sem lehet választási költségvetésről –, továbbá amennyiben nem vagyunk befektetésre ajánlottak, és nem növekszik a gazdaság, nincs kiszámítható jövőkép, lemondanak rólunk a finanszírozók.