Legyen több eszed!

2018. április 24. 19:59

A székely falvakban a katolikus papokat nagy tisztelet övezte, mondhatni a legnagyobb, mert tisztelet tekintetében ő volt az első. A plébános! Utána következett az iskolaigazgató úr és csak azután a rendőrparancsnok úr!

2018. április 24. 19:59
Sebők Mihály
Erdély Ma

„A székely falvakban a katolikus papokat nagy tisztelet övezte, mondhatni a legnagyobb, mert tisztelet tekintetében ő volt az első. A plébános! Utána következett az iskolaigazgató úr és csak azután a rendőrparancsnok úr!

Történt, hogy Küküllőkeményfalvára egy frissen szentelt fiatal plébánost helyeztek ki. Olyan fiatalt, hogy arcát borotva még nem illette, de a lányok és asszonyok titokban mind szerelmesek voltak bele. Fiatalságával együtt járt a pajkossága, közvetlensége, víg kedélye és mulatáshoz való hajlama.

Egy alkalommal a fiatalok májálisoltak kint a Gyuri kertben, közöttük a fiatal plébános is. Ha már ott volt a plébános, oda vonzotta nem csak a lányokat és fiatal asszonyokat, hanem a vénasszonyokat is. Ittak, ettek, táncoltak, énekeltek és mikor már a kedélyek magasba csaptak, elkiáltotta magát a plébános:

– Küzsgyünk meg, kedves híveim!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2018. április 25. 17:40
Aronyos történet, kedves dolog ilyesmit is olvasni! Amúgy meg csak egyet lehet érteni az egyház tiszteletével - méltó képviselőiről nem is beszélve. Méltatlanok meg mindig is voltak és lesznek is, mert - ez ebből a kis históriából is szépen látszik - hogy a papok is emberek...
Apáczai
2018. április 25. 06:20
A székely falvakban a katolikus papokat nagy tisztelet övezte, mondhatni a legnagyobb, mert tisztelet tekintetében ő volt az első. A plébános! Utána következett az iskolaigazgató úr és csak azután a rendőrparancsnok úr! Történt, hogy Küküllőkeményfalvára egy frissen szentelt fiatal plébánost helyeztek ki. Olyan fiatalt, hogy arcát borotva még nem illette, de a lányok és asszonyok titokban mind szerelmesek voltak bele. Fiatalságával együtt járt a pajkossága, közvetlensége, víg kedélye és mulatáshoz való hajlama. Egy alkalommal a fiatalok májálisoltak kint a Gyuri kertben, közöttük a fiatal plébános is. Ha már ott volt a plébános, oda vonzotta nem csak a lányokat és fiatal asszonyokat, hanem a vénasszonyokat is. Ittak, ettek, táncoltak, énekeltek és mikor már a kedélyek magasba csaptak, elkiáltotta magát a plébános: – Küzsgyünk meg, kedves híveim! A legények egy darabig hezitáltak, de amikor a plébános felkapott közülük egyet és a földhöz vágta, ráálltak a dologra. A vénasszonyok próbálták megakadályozni, körbevették a legényeket. – Nehogy a plébános urat meggorombítsátok te, ebadta toprongyosai! Csakhogy a plébános úr sem tudott veszteg ülni és azzal fokozta a helytelenséget, hogy a következő legényt is földhöz teremtette. Nosza ugrott egy s a másik sem késlekedett s ölre ment a pappal! Ez a legény a legkeményebb volt az egész közül és Mózes névre hallgatott, de Mókának becézték. Móka juhász volt s egy kicsit félkegyelmű is. „Megtéröngette” úgy a plébánost, hogy a csontjai is ropogtak, szakadt róla a kabát s az ing! Már vágta volna földhöz, de az asszonynépség körbevette és belecsimpaszkodva megakadályozták. Akkor hangzott el Boris keresztanyja szájából a híres intelem, melyből a szólásmondás született és amelyet még száz év múltán is emlegetnek Keményfalván: – Móka, Móka, legalább neked legyen több eszed, mint a plébános úrnak! Sebők Mihály
kérdés
2018. április 24. 22:27
Ez kedves :-) Nyithatna a mandi vmi mese-, vagy anekdótakuckót is végre, mert kellene egy hely, ahol kissé megpihenhetne a lélek a sok agymenés közepette.
citizen12
2018. április 24. 21:41
Elolvastam ez egészet. Szép történet. Kifejezi a katolikus hozzáállást: a papot nem elsősorban a személyes erényei miatt tiszteljük, hanem mert az ő tiszteletben tartása az Anyaszentegyház és a szent rend tiszteletének záloga. Assisi Szent Ferenc híres volt ennek a kimutatásáról. Volt, hogy megcsókolta egy pap lovának a patáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!