Gondolatok a szombati tüntetés kapcsán

2018. április 15. 12:18

Természetes számomra, hogy ülve maradok minden olyan alkalommal, amikor ezt az Európai Unió „himnuszát” játsszák vagy éneklik.

2018. április 15. 12:18
Morvai Krisztina
OS-MTI

„Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit és az »új-jobbikosokat« együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel s a DK, az MSZP illetve az SZDSZ utódpártok tömegeivel az »egyesült ellenzék« szombati tüntetésén – azokon a budapesti utcákon, ahol a mostani pajtások (Gyurcsány, Bajnai) könnygázát szívtuk nyolc éven át a nemzeti ellenállásban.

Szánalmas volt  hallgatni, hogy a »demokráciát« követelők nem ismerik el vereségüket, nem néznek magukba, hanem alig egy héttel  csúfos kudarcuk után új választást követelnek. Számukra a »demokrácia« nyilván azt jelenti, hogy addig kell ismételni a választásokat, amíg nem ők nyernek. Sajátos demokrácia felfogás!  A Jobbik 2009 évi és 2014 évi európai parlamenti választási programjának egyik fő eleme volt az »Európai Egyesült Államok helyett Nemzetek Európáját!« jelszó és elv.  Ezért is volt megdöbbentő a párt demonstratív jelenléte egy olyan tömegrendezvényen, ahol a színpadon és a tömegben is EU zászlókat lengettek s az eseményt az Európai Unió »himnuszának« eléneklésével zárták.

Felidéztem egy emléket. A véres 2006. október 23 után pár nappal az Országgyűlés női tagjai meghallgatást tartottak az ötvenedik évfordulón történtekről. Magam is a meghívott szemtanúk között voltam. Amikor ott tartottam beszámolómban, hogy »...és akkor elénekeltük a Székely Himnuszt...«, az SZDSZ képviselőnője undorral húzta el a száját. Rákérdeztem: »Miért, talán a szovjet himnuszt kellett volna énekelnünk? Vagy az Internacionálét ?« »Az Európai Unió himnuszát!« hangzott az »öntudatos« és ellentmondást nem tűrő válasz. Akkor szembesültem vele, hogy milyen meghatározó szerepük van a szimbólumoknak az egymással ellentétes értékrendek – nemzeti illetve internacionalista – kifejezésében.

Lássunk világosan: az EU zászlaja és »himnusza« az Európai Egyesült Államok jelképei. »Himnuszról« a szó valódi értelmében nem is beszélhetünk, hiszen »himnusza« egy nemzetnek, egy országnak van. Éppen ezért természetes számomra, hogy ülve maradok minden olyan alkalommal, amikor ezt a »himnuszt« játsszák vagy éneklik. Amikor a szocializmus/kommunizmus alatt a Magyar Himnuszt követően állva kellett énekelnünk illetve hallgatnunk az Internacionálét és a szovjet himnuszt, nem tehettük meg, hogy tiltakozásképpen leüljünk. Most, amikor sajnos kezd elterjedni, hogy a legkülönbözőbb magyarországi rendezvényeket is az »Európai Unió himnuszával« zárják, megtehetjük, hogy ülve maradunk. Én ezzel eddig sajnos mindig egyedül maradtam (például konferenciákon, diplomaosztáson, más ünnepélyes alkalmakon), de remélem egyre többen teszünk majd hasonlóan – még mielőtt természetessé válik, hogy vigyázzba merevedünk az »új Internacionálé« hallatán, nagy örömöt szerezve ezzel a nemzeti függetlenségünk gyengítésére törekvőknek, az Európai Egyesült Államok híveinek.

Az olyan utcai tömegrendezvényeken pedig, mint a szombati volt, ahol meghatározóak az EU zászlók, s előre tudható, hogy a Magyar Himnusz után nem a Székely Himnusz, hanem az úgynevezett »Európai Uniós himnusz« következik ne is jelenjünk meg, ha  nemzeti érzelmű magyarnak valljuk magunkat. Ezek nem a mi helyeink. Mi maradjunk a Magyar Himnusznál, a Székely Himnusznál és a mi zászlóinknál – ideértve természetesen a történelmi magyar zászlókat is.   

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Szeretettel 

Morvai Krisztina”

Összesen 184 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hortobágyi Zoltán
2018. április 17. 18:07
T. Morvai Úrhölgy ! Minimum tahóság az Uniós Himnusz hallgatása közben ülve maradni, de hát egyéb megmozdulásaiból látni, hogy volt Önnek gyermekszobája, csak tehénke volt a radiátor.. Az igazi tiltakozás az lenne, ha nem nyalja föl a fanatikus bírálata tárgyát képező Uniótól ... p.s. A szokásos náci dumája közben gondol a saját félzsidó gyermekeire is ? Az Ön imádott rezsimje ugyanis egy Nürnberg nevű városban pontosan meghatározta kik is számítanak zsidónak...akinek még egy nagyszülője zsidó. Ami ugye az Ön esetében sokkal közelebbi. Szokott erre gondolni, hogy mi történne, ha álmai rezsimje támadna föl elrohadt hulláiból ? És nem biztos , hogy lesz még egy ember aki kimondja a lányai védelmében : „Wer Jude ist, bestimme ich!“....
izo1210
2018. április 16. 14:00
Azért a brüsszeli képviselői fizetést jól esik felvenni, mi?
luzitanxaver
2018. április 16. 12:57
"Számukra a »demokrácia« nyilván azt jelenti, hogy addig kell ismételni a választásokat, amíg nem ők nyernek." Mint a 2016-os osztrák elnökválasztás esetében.
Szotyola
2018. április 16. 09:52
"Amikor a szocializmus/kommunizmus alatt a Magyar Himnuszt követően állva kellett énekelnünk illetve hallgatnunk az Internacionálét és a szovjet himnuszt, nem tehettük meg, hogy tiltakozásképpen leüljünk." Mi az, hogy nem tehette meg? Akkor még nem volt ilyen harcos kiállása a Morvai asszonyságnak? Ha 2006-ban nem félt a gumilövedéktől, akkor 1986-ban miért félt a gumibotoktól? "Gyomorforgató volt látni a Jobbik vezetőit és az »új-jobbikosokat« együtt vonulni a szemkilövető vezérekkel s a DK, az MSZP illetve az SZDSZ utódpártok tömegeivel az »egyesült ellenzék« szombati tüntetésén – azokon a budapesti utcákon, ahol a mostani pajtások (Gyurcsány, Bajnai) könnygázát szívtuk nyolc éven át a nemzeti ellenállásban." Szerintem meg az a gyomorforgató, hogy Morvai asszonyság annak a Fidesznek a pártjára állt, amelyik az elmúlt nyolc évben sem volt hajlandó elszámoltatni a szemkilövetőket. Szóval, ha hiteltelenségről és képmutatásról van szó, akkor Morvai asszonyságnak sem kell a szomszédba mennie.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!