A fertőzésről

„A minap saját gyerekeinket láttuk tüntetni, felvonulni jórészt azok vezetésével, akiknek tanítani kéne őket. Ha valaminket, ami értékes számunkra – mondjuk az autónkat – rábízzuk valakire, nem elégszünk meg azzal, hogy az illetőnek van-e papírja arról, hogy ért hozzá. Érdeklődünk, ismerősökkel beszélgetünk, címeket telefonszámokat cserélünk, mert úgy véljük, a papír és a cégtábla önmagában távolról sem elegendő. Messze nem így van ez a gyerekeinkkel, akiket beíratunk egy iskolába és nyugodtak vagyunk, hogy jó kezekbe kerülnek. Pedig a gyerekeinknél nagyobb érték sohasem volt és nem is lesz a kezünkre bízva.

Ezerszer leírtam már, de nem lehet elégszer elmondani. A kommunisták kiirtották a magyar értelmiségi elitet. Helyette új „értelmiséget” hoztak létre cselédekből és disznópásztorokból, szabóinasokból és más, hasonlóan veretes szellemi képességekkel rendelkező népcsoportokból. Ebből a szándékból azután képességeik szerint a legkülönbözőbb képességű és erkölcsű emberek emelkedtek ki, akiknek közös tulajdonsága volt a hála a kommunista rablógyilkosok iránt, hiszen döntő többségükből az égvilágon semmi nem lett volna az ő segítségük nélkül. Mentségükre legyen mondva: nem is mutattak nekik semmi mást a marxizmus aljas és lebutított tanain kívül; nem volt »tudományos« választásuk. Mára pedig ők és tanítványaik lettek »a« tudomány. Ott ülnek az Akadémia székeiben, az egyetemek és főiskolák társadalomtudományi tanszékeinek vezetői funkcióiban. Jobboldalinak lenni ezeken a helyeken nem sikk. Azt is tudjuk – akinek a józan ész ehhez nem elég az legalább Thomas Khun munkái után – a tudományt emberek csinálják és az emberek nagy többségének nem a tudományos »igazságban«, hanem egzisztenciális lehetőségeik fenntartásában érdekeltek. Rájuk »kell« bíznunk a gyermekeinket. Elkerülhetetlen a kérdés: vajon meddig terjed a tudomány- és a tanszabadság? Belefér-e a felhívás a nyílt politikai részvételre, utcai megmozdulásokra?

A Figyelő című újság a minap közzétett egy listát azokról, akik így, vagy úgy kapcsolatban álltak/állnak Soros magyarországi szervezeteivel. Lett nagy sikoltozás. Pedig tudhatjuk, hogy a »tudomány« és annak átadása, az oktatás nem vallás, nem érinthetetlen dogmákon alapul. Jogunk, mi több, kötelességünk tudni, hogy akikre gyerekeinket bízzuk mire akarják majd tanítani őket és milyen célokért viszik utcára őket. A »lista« lehetővé teszi számunkra, hogy döntésünkhöz szempontot kapjunk, hogy ne zsákbamacska legyen gyerekeink számára a nevelők kiválasztása. Amíg nem tisztul a magyar tudományosság képe, amíg a tudomány főpapjai nem szakítanak a szélső-liberális, kultúrmarxista hagyománnyal, addig szükség lesz rá.”