Olyanból sok volt. De mindegyik vita megérte, mert felkavarta az állóvizet megoldatlan ügyekben.
Azt mondja, sok tennivaló van még. Mik ezek?
Rengeteg dolgot fel tudnék sorolni, amit még meg kell, és meg tudunk oldani a kerületben. Most indul az Orczy negyed rehabilitációja 2 milliárd forintból, emellett a Csarnok negyed program és a Népszínház utca környékének tervezése is folyamatban van. Hamarosan elindulhat a Józsefvárosi pályaudvar területének megújítása stranddal, sportlétesítményekkel. Ezeken felül sok járdát, utat, házat kell még rendbe hozni, és tovább kell erősíteni az önkormányzati szolgáltatásokat, hogy az itt élők életét mindinkább megkönnyítsük. Az eddig elvégzett munkán túl ugyan kell még jó néhány év ahhoz, hogy teljesen újjászülessen Józsefváros, de jó irányba tartunk.
A napokban jelentette be a Blaha Lujza tér felújítását a főpolgármesterrel közösen. Mikorra valósulhat meg?
Régóta váratott magára a Blaha felújítása is, nagyon örülök, hogy a fővárossal közösen végre meg tudjuk valósítani, mintegy 2 milliárd forintból. Színvonalas, rendezett, zöldesített tér lesz, emellett megújul az aluljáró, illetve teljes hosszában a Somogyi Béla utca is. Ezzel egyidejűleg reményeink szerint a Corvin Áruházról végre eltűnhet a szörnyű alumínium borítás, és visszakaphatja eredeti, szép homlokzatát. A kormánytól erre külön anyagi támogatást kaptunk. (…)