Nahát: ma is ordasat hazudott az Index

2018. április 05. 10:48

Az Index úgy hazudik, mint a vízfolyás.

2018. április 05. 10:48
Hazugságkorrektor
Origo.hu/888

„Az Index így hazudik mai migránssimogató cikkében: »a 100 ezer főre számított gyilkosságok száma Magyarországon magasabb, mint az életveszélyes helynek beállított Svédországban vagy bármely más, a bevándorlási célországnak tekintett nyugati országban.«

Meglepő: az Index úgy hazudik, mint a vízfolyás.

A 888 megnézte nektek a hivatalos bűnügyi statisztikákat, lássuk a számokat!

Svédországban tavaly 436 emberölés volt, 29 százalékkal (!) több, mint 2016-ban, azaz akkor 322 volt. Magyarországon a legutóbbi adat 2016-os, eszerint 226 gyilkosság történt idehaza, a szám évek óta nagyjából ugyanennyi.

Bűncselekmény 290.779 történt Magyarországon 2016-ban. Svédországban 2017-ben 1.249.087 (!) bűncselekményt regisztráltak, vagyis a magyarországi négyszeresét. A 2017-es szám egy százalékkal kevesebb, mint 2016-ban.

A svéd 2017-es 1.249.087 bűncselekményből személy ellen irányult 289.550, ez 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, azaz akkor 275.070 volt.

Svédországban jelenleg körülbelül alig 100 ezerrel élnek többen mint Magyarországon, vagyis közel azonos a népességszám. Ám látható, hiába hazudja azt az Index, hogy ott sokkal jobb minden, ennek a fele sem igaz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakutya Bobber
2018. április 05. 22:39
Nemierőszak-dzsihád: kiskorú lányok ezreit erőszakolják meg évente az "üldözött" bevándorlók Svédországban (is) Stefan Löfven svéd szociáldemokrata kormányfő Budapesten a "bevándorlásban rejlő lehetőségekről" beszélt, és azzal indokolta ennek "szükségességét", hogy "a menekültek nélkül nehéz lenne fenntartani a jóléti rendszert". Eközben a Malmö külvárosában, Jägersróban élő, templomba járó átlagpolgár egyre inkább csak a bűnözés és az erőszak terjedését látja az újonnan érkezőkben. Egyre többen vélik úgy, a bevándorlóknak közük van a hétvégén holtan talált tizenéves lány halálához, és összefüggésbe hozzák őket a szervkereskedelemmel és a bűnbandák közti véres leszámolásokkal is. "Az erő szerintem azt jelenti, hogy egy svéd a földre borul előttem, és megcsókolja a lábaimat" – idéz egy 15 éves arabot a lundi egyetem szerkesztésében megjelent, Háború a svédek ellen című, a Malmőt rettegésben tartó muzulmán bandákról szóló Petra Akesson-tanulmány. Sokak szerint Svédországban a bevándorlók agresszív viselkedése számos bűncselekmény eredője, és ez rendszeresen be is igazolódik. A Malmö külvárosában, Jägersróban élők körében járva határozottan az az érzésünk, az átlagpolgár egyre inkább csak a bűnözés és az erőszak terjedését látja a bevándorlás hátterében. Nyilván azért, mert oka van rá, és naponta gazdagodik borzalmasabbnál borzalmasabb tapasztalatokkal. A legutóbb Lisa Holm esete borzolta fel a kedélyeket; a lány egy blombergi kávézóból június 8-án, szombaton este, munka után indult haza, de soha nem érkezett meg. Egy hétig kutatott utána a hatóság és csaknem ezer önkéntes, aprólékosan átfésülve a környéket. Aztán a hétvégén megtalálták Lisa Holm holttestét. A Lidköping település melletti Blomberg faluból eltűnt 17 éves, szőkésbarna, skövdei lányt a hatóságok mellett több mint 900 önkéntes kereste hét napon át. A rendőrség a múlt hét végén a bűncselekménnyel összefüggésben letartóztatott három embert, két férfit és egy nőt, akikről semmilyen információt nem adnak ki. Azt a széles körben terjedő hírt sem erősítették meg, hogy a lányt halála előtt többször megerőszakolták. Az online közvélemény egy része muzulmán bevándorlókat gyanúsít, abból kiindulva, hogy Svédországban a nemi erőszakért elítélt férfiak több mint 80 százaléka bevándorló, javarészt iszlám országból érkező migráns. Több mint hétezer, főként fiatalkorú ember tűnik el évente Svédországban, de Lisa Holm esete különösen heves indulatokat kavart fel, és fokozott médiafigyelmet váltott ki. Az Aftonbladet nevű lap azt sugallta, hogy az eltűnésének köze lehet a szervkereskedő bandák svédországi jelenlétéhez. Svédország ugyanis már nemcsak tranzit- és célország, hanem kibocsátó ország is a nemzetközi ember- és szervkereskedelem területén. Míg korábban Oroszországból, Nigériából, Albániából, Tanzániából és Thaiföldről érkezett a nagyjából évi 600 fős, főleg szexuálisan kizsákmányolt nőkből álló, egyirányú "tranzit", mostanában sokat hallani Svédországból eltűnt fiatalokról és kisebb gyerekekről, akiket soha nem találtak meg. A legtöbb svéd lassan már - világnézetre való tekintet nélkül - mind ismer valakit, akinek gyermekkorú rokona városi legenda ízű körülmények között tűnt el, és soha nem került elő. – Szerintem a rendőrség sok esetben eltitkolja egy-egy gyerek eltűnését, hogy ne keltsen pánikot – mondja Hakan, aki női felsőruhát árul hétvégenként, mobil módon, autóból kipakolva, különböző Malmö környéki és Smaland tartományi kis- és nagyváros főterén. – Ez ugyanolyan, mint a nemi erőszaktevők esete. Vajon miért most tudjuk meg a 2013-as statisztikákat? Félnek, rettegnek a felháborodástól, a hatóság és a média önmagát cenzúrázza – fogalmaz Hakan, hozzátéve, az elkövetők származását politikailag korrekt módon a sajtó úgy írja le: "nem európai hátterű" bevándorlók. – Én úgy tudom, az év első felében 1000-1500 nőt erőszakoltak meg a fiatal bevándorlók, az áldozatok harmada 15 év alatti. Valamelyik politikus nemierőszak-dzsihádról beszélt, és igaza van! – jelenti ki a férfi. – Ismerek olyan malmöi lányokat, akik estefelé az utcán eltakarják az arcukat, vagy sötétre festik a hajukat, csak hogy kevésbé keltsék fel a helyi szomáliai vagy szír "fiúk" érdeklődését. Azt ugyanis mindenki tudja, a fiatal lányok is, hogy a nemi erőszak miatt elítélt tettesek 85 százaléka külföldön vagy külföldi szülőktől született, szíriaiak, marokkóiak, algériaiak, tunéziaiak, líbiaiak – fejtegeti dühösen Hakan. – Persze a baloldali kormány védi őket, hiszen az állampolgárrá váló bevándorlók általában a szociáldemokratákra szavaznak – teszi hozzá. A svédek többsége a híradások nyomán a múlt pénteki, göteborgi robbantást is a bevándorlókkal hozza összefüggésbe. Az autóba rejtett pokolgép a járműben ülő három férfit azonnal megölte, a negyedik utas, egy kislány később a kórházban vesztette életét. Az esetnek feltehetően köze van a Göteborgban élő, külföldi eredetű bandák közti leszámolásokhoz, ahogyan a márciusi lövöldözésnek is, amelyben két gépfegyveres férfi tűz alá vette a Var Krog éttermet, ahol éppen focimeccset néztek a helyi fiatalok. A gólyózáporban ketten meghaltak, és tizenketten megsebesültek. Az esetnek voltak előzményei – közölte Ulla Brehm rendőrségi szóvivő arra utalva, hogy a támadás előtt a göteborgi peremvilághoz tartozó Hisingen-szigeten több erőszakos cselekmény, köztük filmbe illő tűzharc is történt.
balbako_
2018. április 05. 19:00
Aki olvassa magára vessen.
Palepoli
2018. április 05. 17:42
Mindenképp hazudott az index: növekedett a félelemérzet, egyre terjednek a megelőző (biztonsági) intézkedések, ezek költségesek, de teljesen nem hatásosak
makapaka2
2018. április 05. 17:10
Az Index általában hazudik, mert ebből él.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!