A protesztszavazás értelmetlenségéről

Rengeteg párt indul az idei parlamenti választásokon, a voksolás mégis csupán egyetlen, egyszerű, eldöntendő kérdésre szűkíthető:

Ebből az ellenzéki politikusok sem csinálnak titkot, hiszen politikai programjaikról alig beszélnek. Mondanivalójuk kifejezetten arra irányul, hogy szavazzunk rájuk, nehogy a Fidesz (még pontosabban: nehogy Orbán Viktor) alakíthasson kormányt.

Egyre többet hallani alapvetően jobboldali, konzervatív gondolkodású emberektől is, hogy a Fidesz politikájával – és itt többnyire a gazdaságpolitikai és családpolitikai intézkedéseket említik – elégedettek, de a pökhendi stílus, az urizálás és a kétes ügyek zavarják őket. Politikai értelemben tehát a kormány jól teljesít akkor, amikor a stabil gazdálkodásra, a középosztály megerősítésére és a bevándorlás elutasítására helyezi a hangsúlyt, de szerintük a stílussal komoly gondok vannak. Ezért – mondják – úgy fogják leadni a szavazatukat, hogy ezzel üzenjenek a kormánynak: a politikájuk bizonyos elemeivel nincsenek megelégedve. Ez a gondolkodásmód vezet a protesztszavazáshoz.

A parlamenti választások tétje alapvetően nem más, mint az, kire bízom a hazám irányítását az elkövetkező négy évben. Erről döntünk, amikor voksolunk, és nem másról. „Alternatív” szempontok mérlegelésének így nemigen van értelme és helye az országgyűlési választáson.

Teljességgel értelmetlen az a gondolkodás, miszerint valaki a protesztszavazatával jelezni, üzenni szeretne a hatalmon lévőknek, hogy munkájuk bizonyos elemeivel nem elégedett. A parlamenti választás egyszerűen nem így működik. Senki nem tudja a választások másnapján szétszálazni, hogy az ellenzékre adott voksok mekkora hányada lehetett protesztszavazat, és az ténylegesen mekkora elégedetlenségre utalt, vagy pontosan mely kérdésekben szándékolt változást kieszközölni. Az ellenzékre leadott szavazatoknak egyetlen értelmezhető üzenete van minden politikai szereplő számára: a választó azt szerette volna, hogy a jelenlegi helyett más csapat kormányozza az országot. A szavazatok összeszámlálása után valakik ténylegesen kormányra kerülnek, és elkezdik megvalósítani politikai elképzeléseiket. Ebben pedig nem képes befolyásolni őket a rájuk leadott szavazatok mögött meghúzódó szándék.

Sokszor nem is gondolunk bele, hogy a politikának mennyire valóságos kihatása van az életünkre. Halljuk, miként változnak a GDP vagy az államadóssági adatok, meg tudjuk állapítani, hogy a vonatkozó tendenciák pozitívak vagy negatívak-e. Ténylegesen azonban ritkán kapcsoljuk ezeket az adatokat a mi személyes életünk alakulásához. Nem mérjük fel, mekkora hatása van a politikának a mi életünkre, jövőnkre nézve. Pedig az államadósságot valamikor vissza kell fizetni, és amit arra vagyunk kénytelenek fordítani, nem költhetjük más célokra. Az infláció a mi bérünk értékét befolyásolja, és lehet, hogy bizonyos dolgokat ténylegesen nem engedhetünk meg magunknak, ha az inflációt nem tartja kordában a gazdaságpolitikáért felelős szakembergárda.

Nincs azonban adat, ami jobban mutatná a politika húsba vágó jelentőségét, mint a munkanélküliségi mutató. Ott egészen nyilvánvaló, hogy emberek és családjaik megélhetése, boldogulása van a számok mögött. A politikának tehát olyan hatása van az életünkre, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. A választásoknak, politikai döntéseinknek súlyosabb tétje van, mint azt gondolni szoktuk!

A világ rengeteget változik. Gondoljunk csak bele, az elmúlt tíz évben volt egy, az egész világ gazdaságát alapjaiban megrengető pénzügyi válság, és három éve soha nem látott mértékben jelent meg a bevándorlás kihívása Európában. Egy-egy ilyen horderejű válságot pedig mindenkor csak az a politikai hatalom kezelhet, aki éppen kormányon van.

Országgyűlési választásokat négyévente tartanak. A parlamenti választás eredménye tehát évekre meghatározó. Az itteni eredményt nem lehet utólag megváltoztatni, az április 9-i helyzet minden valószínűség szerint évekig érvényben marad majd minden várható – pozitív vagy netán katasztrofális – következményével együtt.

Vagy a kormányzó pártokra szavazunk, vagy az ellenzékre. Nincs ugyanis realitása annak, hogy az ellenzék esetleg egy-egy számunkra vállalhatóbbnak tűnő, szimpatikusabb formációja magában alakíthasson kormányt a választások után. Ennyire nem mérnek félre senkit a kutatócégek. Az ellenzék tehát a valóságban csomagban kínálja magát a választóknak. Aki az egyik ellenzéki pártra szavaz, az a többi hatalomra jutására is voksol. Ez a helyzet.

A rendszerváltozás óta sok jobboldali szavazó számára erkölcsi alapon rendkívül egyszerű a választás. Elég tartaniuk magukat a „kommunistákra nem szavazunk” elvhez. Ez az elv továbbra is érvényben van!

Aki akár csak felületesen követte is az elmúlt évtizedek magyar politikáját, az tudja, hogy bizonyos elvi, politikai, sőt személyi folyamatosság jól megfigyelhető a baloldalon.

Azt sem árt higgadtan megfontolni, vajon ez nagyobb vagy kisebb rossz-e, mint az a jobboldali erő, amelyiket kritikusabb szemmel néz már az ember, vagy épp kiábrándult belőle.

Ha ránézünk a mai politikai palettára és reálisan értékeljük a politikai erőviszonyokat, azt is láthatjuk, hogy kormányváltás esetén elkerülhetetlen volna, hogy azok is újra hatalomhoz jussanak, akik hazánk  2010 előtti gazdasági lecsúszásáért  politikailag felelősek. Nem meghaladott tehát az az elv sem, hogy „nem szavazunk azokra, akik csődbe vitték az országot”.

Az elmúlt négy évben sokáig úgy tűnhetett, „beleférhet”, hogy valaki protesztszavazatot adjon le. Az elmúlt hónapok eseményei azonban világosan megmutatták, hogy ez csupán mítosz. Teljes ellenzéki összeborulás esetén az egyéni választókörzetekben ugyanis simán verhető a Fidesz. A protesztszavazások hatása pedig utólag nem elhárítható.

Az 1990-es parlamenti választásokon a Fidesz egy Roxette-szám szövegére utaló kampányszlogent választott: „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre.” A szám szövegének (Listen to your heart when you tell him goodbye − Hallgass a szívedre, amikor búcsút mondasz neki) a rendszerváltáskor különleges apropója volt. A valóságban azonban ez teljesen elhibázott politikai tanács. A választásokon az embernek mindig, mindenkor a józan eszére kell hallgatnia. A kormánypártok most ezt választhatnák üzenetüknek: „Hallgass az eszedre, szavazz a Fideszre”.