Háborús bűnös volt-e Wass Albert?

A közelmúltban többször is felmerült a közéleti diskurzusban Wass Albert neve. Mérvadó portálok is kritikátlanul megismételték az állítást, hogy Wass „háborús bűnös” lett volna.

Ennek alapja egy 1946-os romániai népbírósági ítélet, mely háborús bűnösként halálra ítélte Wasst gyilkosságra való felbujtás és Románia felbomlasztásának vádjával.

Cikkemnek témája e népbírósági eljárás bemutatása autentikus romániai levéltári dokumentumok alapján. Előre fontos leszögezni, hogy nem kívánom Wass irodalmi munkásságát vagy publicisztikáját részletesen elemezni, illetve nem kívánok kitérni a világnézetével és retorikájával kapcsolatos vádakra, melyeknek véleményem szerint kellően nagy irodalma van.

Wass Albertet – és apját, Endrét – két ügy kapcsán ítélték el: Vasasszentgotthárdon négy civil (két zsidó lány, két román férfi) 1940. szeptember 23-i kivégzéséért, illetve a szomszédos omboztelki ortodox pópa és családjának (illetve magyar szolgálólányuk, Juhász Sarolta) törvénytelen kivégzéséért ugyanaznap este (11 halott). Mind a két esetben azzal vádolták meg a két grófot, hogy felbujtották a magyar katonákat a gyilkosságokra. Omboztelkén Csordás Gergely hadnagy járt el a vádirat szerint, Vasasszentgotthárdon pedig egy Pakucs vezetéknevű (a teljes név nem szerepel) hadnagy lövette le az áldozatokat.

Észak-Erdély ismét román kézre való kerülése után a két Wass távollétében zajlott le a népbírósági eljárás. A nyomozást 1945 nyarán kezdték meg, többen a falusiak közül kártérítést és a tettesek megbüntetését követelték, főleg Rozenberg Jakab, akinek két sógornőjét, Mihály Esztert és Mihály Rozáliát Pakucs Szentgotthárdon szeptember 22-én előállította, majd másnap kivégeztette. A Wass-család úgy kerül a képbe, hogy állítólag Wass Endre megtagadta a közbenjárást a zsidók érdekében, illetve Wass Albert házához (más verziókban a család egyik „raktárához”) vitték a zsidó lányokat, ahol Wass állítólag szintúgy az áldozatok ellen tett megjegyzéseket.

– utólag azt állította, hogy a környéken vadászott –, de még a tanúk sem tudták sokszor eldönteni, hogy kire is vallanak. A zsidó lányokat a közeli Schilling-kastélyban állítólag vallatták, megkínozták, majd Cege falu határánál kivégezték. Senki sem tudta egyértelműen bizonyítani, hogy bármelyik Wass ott volt-e a Schilling-kastélyban. A fő tanú, Rozenberg Jakab elismerte egy 1945 augusztusi jegyzőkönyvben, hogy „nem tudom, hogyan folyt le az ő elítélésük”, azaz a zsidó lányok Schilling-kastélyban való halálra ítélése. A korabeli csendőrségi nyomozó iratok szerint egyébként a kivégzett románokat állítólagos legionárius mivoltukkal vádolták. Vekov Károly történész kutatásai szerint, melyeket a Rubicon 2005/6. számában közölt, Wass Albertet valóban kihallgatták a magyar nyomozók a kivégzett románok visszacsatolás előtti viselkedésével kapcsolatban. Felbujtásról azonban szó sincs, Wass szerepét – de akár csak jelenlétét – Szentgotthárdon 1940. szeptember 22-23-án nem tisztázták, és a zsidó lányokkal még csak kapcsolatba sem kerül a neve a csendőrségi iratokban, noha a fő vád Rozenbergtől érkezett.

A per 63 vádlott ellen zajlott 1946. március 8-9-én, és mivel Wassék nem voltak a helyszínen (hiszen Nyugatra távoztak), távollétükben, védőügyvéd nélkül tárgyalták a szentgotthárdi eseményeket. A vádlottak magas száma már önmagában mutatja a per koncepciózus mivoltát, hiszen nehéz elképzelni, hogy ennyi ember részt vett volna a gyilkosságokban. A védelemnek nem voltak tanúi, és mivel nem volt, aki fellebbezzen, az ítélet rögtön jogerőre is emelkedett. A perhez fontos adalék az 1946. március 1-ei – azaz a tárgyalást egy héttel megelőző – román minisztertanácsi jegyzőkönyv, melyet Vekov közlésében ismerjük, s mely egyértelműen mutatja, hogy a kolozsvári népügyészek által összeállított vádiratot, melyekben Wass Albert és apja, Endre is szerepel, több román kormánytag és Petru Groza miniszterelnök is jóváhagyta.

A kolozsvári vádirat jóváhagyása, aláhúzva többek között Wass Albert neve. Az aláírók között a bal felső sorban P. Groza román miniszterelnök. 1946. március 1. Forrás: Arhiva Centrala a Serviciului Roman de Informatii, ma Consiliul National pentru Studierea Arhivelor Securitatii. Közli: Raffay Ernő, Takaró Mihály, Vekov Károly (szerk.): A gróf emigrált, az író itthon maradt. Wass Albert igazsága (Szabad Tér, 2004), 180. oldal.

Mint Vekov tanulmányában találóan rámutatott, az iratban a vádlottak neve mellé

Wass Albert (59. sz.) neve mellé a következő három szót írták románul: „bűnös, felbujtó, halál”. Mint megannyi népbírósági eljárás során, úgy itt is a tárgyalás előtt született meg az ítélet.

A csatolt vádirat. Wass Albert neve mellett a „vinovat, instigator, moarte” szavak. Azaz: „bűnös, felbujtó, halál”. 1946. március 1. Forrás: Arhiva Centrala a Serviciului Roman de Informatii, ma Consiliul National pentru Studierea Arhivelor Securitatii. Közli: Vekov (szerk.): A gróf emigrált, az író itthon maradt. Idézett munka. 181. oldal.

A tárgyalás jegyzőkönyveiben általános gond, hogy a tanúk csak „Wass grófot” emlegették, ami jelenthette Albertet vagy Endrét is. Fontos példája ennek Ordentlich Géza zsidó boltos vallomása, aki azt állította, hogy a letartóztatott zsidó lányok ügyében Wass Endrénél próbált közbenjárni. Állítása szerint Wass Endre cinikus szavakkal, a zsidó lányok feltételezett kommunista érzelmeire utalva hajtotta el őt. („Két sógornője . . . menjenek [sic!] el Pakucs hadnagyhoz piros zászlóval és piros pántlikával a hajukban”).

Két másik, román tanú, Mărginean Ioan és Șiom Mihail pedig azt állította, hogy Wass Albert házához vitték eközben a zsidó lányokat, ahol Wass közölte a csendőrökkel, hogy „vidd mindkettejüket”. A népbíróságnak nem sikerült bizonyítania – voltaképpen kísérletet sem tettek rá –, hogy a két állítás közül melyik az igaz, de az eljárás kaotikus és csúsztató mivoltát nem csak ez bizonyítja.

Nézzük meg, hogyan került összegzésre a vádiratba Ordentlich és a két román vallomása! A szöveg semmilyen különbséget nem tesz Wass Endre és Wass Albert között, mind a kettejüket „Wass grófnak” nevezi. A szöveg szerint a zsidó lányokat „Wass gróf házához vitték”, és érdekükben Ordentlich Géza, „a gróf ismerőse” járt el. Az első „gróf” Wass Albertre, a második „gróf” Wass Endrére utal. Azt már csak futólag és illusztratíve kell hozzátenni, hogy egy harmadik tanú pedig az egész „Wass családot” nevezte meg felbujtóként, azaz Wass Endrét, feleségét és fiukat, Albertet.

Vádirat Wass Albert ellen. A szöveg semmilyen szinten nem tesz különbséget Wass Albert és apja, Wass Endre között, mind a kettejüket „Wass grófnak” nevezi. A szöveg szerint a zsidó lányokat „Wass gróf házához vitték”, és érdekükben Ordentlich Géza, „a gróf ismerőse” járt el. Az első „gróf” Wass Albertre, a második „gróf” Wass Endrére utal. Forrás: Serviciul Judeţean al Arhievelor Naţionale Cluj, Fondul Tribunalul Poporului, Dos. 22/1946. 24. oldal.

Fontos szempont, hogy

és az ügy során megelégedtek annak a bemutatásával, hogy a tanúk szerint Wass haragban volt az áldozatokkal, és hogy állítólag az egész falu gyűlölte őket. Utóbbi természetesen illik a népbíróságok Magyarországon is bevett osztályharcos koncepciójába, melynek egyik fő szempontja volt az elnyomó urak és az elnyomott proletárok harcának bemutatása. Wass irredenta irodalmi munkáit (pl. Jönnek!, 1940) szintúgy beemelték a vádiratba – nem mintha bármi köze lett volna a gyilkosságokhoz –, ezzel bizonyítandó, hogy Wass Albert szét akarta zilálni az országot.

Wass Albertet és Wass Endrét a vádirat nem csak a szentgotthárdi, hanem a szomszédos omboztelki gyilkosságokban is bűnrészességgel vádolták, dacára annak, hogy Wass Albert neve csupán egyetlen egyszer fordul elő az omboztelki eseményekkel kapcsolatos anyagokban: a vádirat szerint „akár azért, mert Wass Albert grófnak konfliktusa volt az omboztelki Bojor Andrei pópával, akár azért, mert a helyi notibilitásoknak rossz véleménye volt Bojorról, számtalan vegzálásnak volt kitéve a katonák részéről, főleg számos házkutatásra került sor, nappal is, meg éjjel is, azon a címen, hogy fegyvereket dugdosna”. Az egyetlen Wass Albertre utaló rész szerint tehát esetleg azért tartottak sokszor házkutatás Bojor pópánál, mert rosszban volt a költővel. Ez kétségkívül érdekes, de nem bizonyítja, hogy Wass Albertnek bármi köze volt a pópa halálához.

Egyébként az összes tanú azt állította, hogy Wass Endre bujtotta fel a magyar katonákat Bojor pópa kivégzésére, az ítélet azonban mégis „Vass [sic!] Albertet a szomszédos Szentgotthárd faluból” nevezte meg felbujtónak, majd egy az egyben elítélte apját és őt is. Ismét csak futólag tudjuk hozzátenni, hogy egyes tanúk nem tudták eldönteni, hogy láttak-e egyáltalán Wassokat az omboztelki események során a faluban, ha igen, akkor „a fiatalt vagy az öreget”, illetve valaki azt is bevallotta, hogy „nem tudom, hogy összefüggésbe hozható-e a gyilkosság Wass gróffal”. Bizonyos kérdéseket, mint például, hogy hol volt Wass Albert a kérdéses időszakban, vagy apjának szerepét a gyilkosságokban, további dokumentumokkal érdemes lenne feltárni. Annyit viszont a jelenlegi források ismeretében is megállapíthatunk, hogy

de alkalmanként még a vádlottak azonosításáig sem sikerült eljutniuk. Az így született eredményt nem tekinthetjük mérvadónak.

A történet modern utózöngése, hogy Wass releváns dokumentumok alapján Vekov Károly által benyújtott perújrafelvételét 2005-ben elutasították.

Maga a tény, hogy Romániában állítottak bíróság elé a két háború közötti magyar rendszerhez közel álló közszereplőket, még nem jelentené, hogy ne lehettek volna bűnösök. Ám tény, hogy a szomszédok államok a háború utáni eljárásokat gyakran használták a magyar nemzetiségű politikusok, közszereplők tönkretételére. Futólag kell csak megjegyeznünk, hogy ha minden, az utódállamok által magyar közszereplők vagy közigazgatási tisztviselők feletti ítéletet naivan elfogadnánk, akkor el kellene hinnünk Deák Leó Bács-Bodrog vármegyei főispán bűnösségét is – akit jugoszláv népbíróság végzett ki Újvidéken –, vagy Bethlen Béla Szolnok-Doboka vármegyei főispán és kormánybiztos bűnösségét is, akit a román népbíróság kényszermunkára ítélt többek között a deportálásokban való állítólagos részvétele miatt. Azonban mind Deák, mind Bethlen úgy szerepel a korabeli náci német iratok között, mint veszélyes „zsidóbérenc”, kollaborálást megtagadó személy.

Wass Albert egyéb munkásságát itt nem minősítjük. Kétségtelen, hogy az író és költő hívei nagy tiszteletükben szemet hunynak Wass egyes kétes indíttatású írásai felett. Egy felmentő célzatú tanulmány szerint Wass például egyáltalán nem közölt antiszemita publicisztikát emigrációja előtt. Ez így kétségkívül nem igaz, hiszen Nagy Enikő Orsolya 2016-os tanulmányában Wass több olyan, 1942-es cikkét is idézi, melyekben a „nemzetközi” „kávéházi hősök” és „díszgoj” segítőik szellemének „kiirtását” követelte, vagy szintúgy a „merkantil szellem” „zsidó örökségének” kereskedők közéből való „kiirtását” javasolta. Mindez azonban egy más tanulmányra, illetve szaktörténészekre tartozik.

A cikkhez nyújtott segítségükért köszönet illeti Kovács Szabolcsot és Vekov Károlyt