Kékcédulás ajánlások

2018. március 12. 06:28

Az idei, eddig megismert esetekből arra következtethetünk, hogy az ajánlásokkal való visszaélések iparszerű méretekben folytak.

2018. március 12. 06:28
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet

„Az idei választással kapcsolatos, eddig megismert esetekből arra következtethetünk, hogy az ajánlásokkal való visszaélések szervezetten és iparszerű méretekben folytak. Tömegesen hamisíthattak aláírásokat a választópolgárok adatai alá, olykor még arra sem ügyelve, hogy a jelöltet „ajánlók” sorrendje ne ugyanaz legyen a különböző íveken. Így bukott le az egykori szocialista politikus, miniszter, Lévai Katalin Zuglóban, aki a semmiből előbukkant Lendülettel Magyarországért párt elnökeként indult volna a Fidesz ívéről »átkerült« ajánlásokkal. Hogy ki másolhatta kiről a listát, nyilván költői kérdés, de az eset mindkét párt szégyene. Zuglóban Lévai tervezett zavarórepülése nyilvánvalóan a baloldal esélyét csökkentette volna. Bár a választási bizottságok nagyon sok jelölt nyilvántartásba vételét elutasították, a 106 egyéni körzetben ezer feletti is lehet az indulók száma. Feltűnő, hogy jellemzően a nagy csatát ígérő körzetek vonzották a jelölt aspiránsokat; lesznek több mint húsz résztvevővel megvívott harcok is az egyéni mandátumért. Van, ahol testvérpár indul egymással szemben két különböző párt jelöltjeként. Úgy látszik, egyesek az abszurditásig fokozzák a Fidesszel szembeni szavazatok megosztására tett erőfeszítéseket.

1947-ben a hírhedt kékcédulás választásokon az egyeduralomra törő kommunisták elintézték, hogy egyesek több helyen is szavazhassanak. 2018-ban ilyesmiről nincs és nem is lehet szó, de a többes ajánlási rendszerrel való nyílt visszaélés-sorozat széles körben megingathatja a választások komolyságába és tisztaságába vetett bizalmat. Különösen akkor, ha a súlyos jogsértések megtorlatlanul maradnak. A Fidesz számára valóban óriási a tét április 8-án, s nem lehet kétségünk: a tisztességtelen, a törvényeken is átlépő eszközök alkalmazásában pont addig fog elmenni, ameddig az ellenfelei és a választók engedik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. március 12. 20:50
Hogy is van ez Szabolcs? írod:".....1947-ben a KÉK CÉDULÁSOK, most meg az SS ! Azaz-alliterálva Szerető SZABOLCS Szeretett főnökei: Soros & Simicska. Te ócska csicska!
GV0917
2018. március 12. 20:50
Hogy is van ez Szabolcs? írod:".....1947-ben a KÉK CÉDULÁSOK, most meg az SS ! Azaz-alliterálva Szerető SZABOLCS Szeretett főnökei: Soros & Simicska. Te ócska csicska!
Onurisz
2018. március 12. 18:31
Aljas kis gondolatmenet az ajánlásokkal való piti kis játszadozást a kommunista zsarnokság nyitányának tekinthető választási csaláshoz hasonlítani. Ráadásul ostobaság is. 2014-ben 14 olyan párt indult, amely 1% alatt maradt és összesen az érvényes szavazatok 3,6%-át kapták meg. Ezek között voltak ismert pártok, mint a Munkáspárt vagy a Kisgazdapárt, és viszonylag nagy médiaszereplést elérő pártok, mint az Összefogás, Együtt, Seres Mária pártja vagy a frusztrált devizahitelesek pártja. Mégsem tudták megtéveszteni az embereket, az aktivistákon és családjaikon kívül nem sokan szavaztak rájuk. Sehol nem befolyásolták a választás eredményét. A választók képesek voltak kezelni az esélytelen "kamupártokat" és a "lepedőket". 2018-ban miért lennének az emberek hülyébbek, mint négy éve?
péterx
2018. március 12. 17:59
A Simicska bértollnok Szeretőt csak az nem zavarja , hogy maga Lévai Katalin konkrétan megnevezte az MSZP-s bajkeverőt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!