Ha Orbán ezért rasszista, én is az vagyok

„Orbán Viktor rasszista – mondja az ENSZ főbiztosa. Az ENSZ-főbiztos mondjon le! – mondja Orbán Viktor (azaz magyar hangja, Szijjártó Péter).

Orbán Viktor nem rasszista, az ENSZ-főbiztos ne mondjon le – mondom én.

Orbán rasszizmusát Zeid Raad al-Husszein főbiztos a magyar miniszterelnök február 8-án, a megyei jogú városok közgyűlésén elmondott beszédéből vezette le. Hosszú beszéd, a menekültek kérdését a végén fejtegeti Orbán. Íme.

»Most egy olyan helyzetben van a világ és azon belül a magyar világ, amikor új jelenségek, sok száz év óta nem tapasztalt jelenségek ütötték fel a fejüket a glóbuszon. Az a tény önmagában, hogy az ENSZ is foglalkozik a világméretű migráció kérdésével, jól mutatja, hogy itt nem egy magyar ügyről, sőt nem is egy európai ügyről beszélünk. Az a kérdés, hogy lassan a 6,5 milliárdot is meghaladó népességű bolygón az emberek képesek lesznek-e ott élni és ott berendezni az életüket, ahol megszülettek, vagy keresztül-kasul fognak vándorolni a földgolyón. (…) És azok a lassú népvándorlási tapasztalatok, amelyeket ma Nyugat-Európában látunk, ha egy-egy hozzátok hasonló nagyvárosba elmegyünk, én megmondom őszintén, semmi vonzót nem találok. Akkor se, hogyha valami okosok kitalálták azt, hogy a sokszínűség érték. A sokszínűség nem érték, a sokszínűség egy tulajdonság. Az érték más, mást jelent, és miután tulajdonság, az egyik tulajdonság és a másik tulajdonság nem sorolandó különböző erkölcsi kategóriába. A sokszínűség semmivel sem értékesebb, mint az egyívású közösségnek a képe. Attól, hogy valami színes és sokszínű, nem értékesebb, mint az, ami meg nem az. És nagyon fontos, hogy ezen megvessük a lábunkat. Tehát ne engedjük, hogy akár erkölcsi, etikai tartalmú vitákban kihúzzák a lábunk alól a talajt, mert nekünk meg kell védeni Magyarországot úgy, ahogyan most van. Ki kell mondanunk, hogy nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket, a saját színünket, a saját hagyományunkat, a saját nemzeti kultúránkat összekeverik mások, ezt nem akarjuk. Egyáltalán nem akarjuk. Nem akarunk sokszínű ország lenni.«

Az ENSZ-főbiztos ahelyett, hogy vitatkozna ezekkel a gondolatokkal, a régi, unalmas technikát veti be: rasszistát kiált. Lemondania nem kell ezért: a szólásszabadság joga őt is megilleti. Nem csak Orbán Viktort.

Ám ha Orbán ezek miatt a gondolatok miatt rasszista, akkor bizony sajnos rasszista vagyok én magam is.

A jobboldali álláspont elég egyértelmű. A sokszínűség önmagában nem érték. Mitől lenne az? Szép? A hányás is tud sokszínű lenni. Meg a virágos rét is. Tehát a sokszínűség van, hogy ocsmány, van, hogy szép. (Az idegennel ugyanez a helyzet.) A hányást nem fogjuk szeretni, csak mert sokszínű, a virágos rétet meg szeretjük, részben azért, mert sokszínű. Az mindenesetre már ennyiből is kitetszik, hogy a sokszínűség valóban nem önmagában álló érték. Ha pedig nem az, nem lehet erkölcsileg a homogenitás fölé rendelni. Nem jobb, emelkedettebb, európaibb, szabadabb, fennköltebb a sokszínű közösség, mint a homogén. S hogy ez miért nem rasszizmus? Mert Orbán nem azt mondja, hogy a fehér magyar felsőbbrendű faj. Nem állítja, hogy a magyarnak joga van Szaúd-Arábiában élni, ha úgy tartja kedve, de a szaúdinak nincs joga ehhez a magyarok földjén. Annyit mond, hogy a kultúrák különböznek, azok durva, nagy arányú keveredését pedig inkább hányásnak látja és láttatja, mint virágos rétnek. Sarkosan fogalmaz, nem megy bele az arányokba, kampánybeszédet tart. A más vallásúak, más nyelvűek, más színűek ugyanis integrálhatók, ha az arányuk nem haladja meg a közösség tíz százalékát. (Jászok, kunok, például.) Ha a húszat-harmincat meghaladja, vagy akár az ötven százalékot, ahogy Bécs egyes óvodáiban már ma is áll a dolog, akkor értelemszerűen az őshonosok ivadékai lesznek kénytelenek alkalmazkodni. Akkor egészen természetes lesz, hogy egyes kerületekben nincs sertéshús az éttermekben. Hogy az osztrák is eszi a kebabot. Ez ma már tényszerű. Nem, nem Lázár János tudósítótól idéztem, hanem az Index videójából.

Lehet úgy is élni. Meg lehet máshogy is. Attól viszont, hogy egy közösség fenntartja magának a jogot, hogy eldöntse, mennyi és milyen idegent enged be, az a közösség még nem lesz rasszista. Attól sem, ha a közösség ragaszkodik a saját, egyébként önmagában is virágosrétszerűen sokszínű kultúrájához. A nyelvéhez. A szokásaihoz. Azok a közösségek sokkal inkább lesznek rasszisták, amelyek valami elfuserált ideológia nevében nyakra-főre engednek be idegeneket, aztán amikor mégsem tetszik, hogy ott vannak, rájuk gyújtják a menekültszállást. Azok is, amelyek rettentően globalizáltak. Aztán jön egy válság, eltűnik a pénzbőség, kiütköznek az addig gondot nem okozó különbözőségek – és jönnek az arab koncentrációs táborok. Ne adja az ég, de láttunk már ilyet. Európa közepén is. Az ember pedig nem változik.

Attól viszont, hogy nem engedünk be mindenkit a lakásunkba, nem gyűlöljük azokat a idegeneket, akik számára nincs nyitva az ajtónk. Akkor viszont jó eséllyel elkezdenénk gyűlölni egymást, ha csapatostul beállítanának és szépen elterpeszkednének a kanapén. Attól, hogy fehér magyar férfiként fehér magyar nőt veszünk feleségül, cseppet sem gyűlöljük sem a feketéket, sem a férfiakat. Ha fehér magyar férfiként fekete nőt veszünk el, az sem jelenti, hogy gyűlöljük a fehéreket.

Orbán sem rasszista, ráadásul ebben az értékvitában igaza is van.”