„A tanulmány eredményei szerint a száguldó gazdasági környezetben hatásosabban működnek a bevándorlásellenes szlogenek és kommunikációs panelek a státusz-szorongás miatt. A vezetők megnyilvánulásai sem a véletlen művének tudhatóak be természetesen. A növekvő jólét közepette kreatívan és megfelelően csepegtetett mondatok segíthetnek fenntartani ezt a szorongást, és a figyelmünket az eddig észre nem vett, jólétünket fenyegető tényezőkre irányítani. Ami igazán figyelemreméltó és zseniális kommunikációs bravúr, az
A TÁRSADALOM HENTESBÁRDDAL TÖRTÉNŐ FELOSZTÁSA ÉS ÚJRAFORMÁZÁSA.
A populista vezér szerint a világ három karakter (és társadalmi réteg) mentén leírható, hiszen léteznek:
»Azok ott fent« – a gonosz és rosszindulatú elit tagjai (lásd még: az összeesküvők),
»Az erélyes emberek« – a normális emberek (lásd még: a keményen dolgozó kisember),
»Azok ott lent« – a jólétet fenyegető ellenségek (lásd még: a bevándorlók, menekültek).
»A nép, az istenadta nép« ebben a narratívában tehát nem más, mint a politikai befolyását és hatalmát növelni akaró elit és a javainkat felélni akaró ellenségek szövetségének kirekesztett vesztese.
A leírt mechanizmus nem csoda, ha ismerős, csak a körvonalai mások. A populizmus korát éljük, ami lehetséges, hogy tényleg nem a klasszikus értelemben vett ideológia, vagy legalábbis kevés annak, de logikusnak tűnő és érzelmekre ható fűszerezettsége miatt túlontúl fogyaszthatóvá vált. A populizmus Magyarországon több évtized keserűségét édesíti meg és oldja fel. A népvezér a népi igények nélkül nem kormányozhatna. A világ változik, Közép-Európa növekszik és erősödik. A populizmus kritikájának megfogalmazása mindenkinek feladata és kötelessége de nem pusztán azért, hogy »győzzön a jó«. A kritika előrébb visz, alternatívát kínál (kérdés, hogy populista elemek beemelésével-e), és megedzheti a populista oldalt (amit az antipopulistákra korábban nem volt jellemző). Ami fontos: ódzkodáson kívül más is szükséges, hiszen a történelem halad.”