A Cár és zseb-Jupiter

– Elnök úr, a szankciók feloldásának nem lehet ilyen feltétele. Hát nem látja, hogy az amerikaiak eszközei Önök is és a németek is!
A francia magyarázni kezdte újra, hogy szerinte mit kellene tenni. Milyen gesztusokat vár az Európai Unió. Egy ideig tűrte, aztán egy különösen nagy ostobaságnál elvesztette a türelmét.
– Hogy érti, hogy engedjük el Szíriát?
A Cár arca mélységes értetlenséget tükrözött. A tolmácsnak sikerült visszaadnia a mondatban rejlő felháborodást is.
– Szíria legitim kormányát? A nemzetközi jog szerint, ami bizonyára Franciaországnak is fontos, egyedül Oroszország csapatai vannak jogszerűen Szíriában. Az amerikaiak nem. De rendben. Ne segítsük a szíreket az iszlamisták ellen! Viszont csak az Iszlám Államot szorítottuk vissza, az Al Kaida még mindig ott van! Mi a megoldás? Járjunk úgy, mint Irakban, vagy Líbiában? Van egy kis győzelem, aztán magukra hagyjuk az arabokat? Ha Oroszország nem marad Szíriában, az iszlamisták visszajönnek, előbb vagy utóbb!
A francia kölyök, mert kölyök volt, persze félreértette, és magyarázni kezdte, hogy közös erőfeszítéssel elkerülhetik a káoszt. De hát már réges-régen káosz van! Nem kis részben az ilyen pökhendi nyugat-európaiak miatt, mint a Francia Köztársaság elnöke! Szomorúan gondolt Fillonra, vele más lenne. Mert ő volt Moszkva igazi jelöltje, nem Le Pen, akiről tudták, hogy esélytelen. Ki is csinálták Fillont alaposan. Levadászták, mint mindenkit, aki jobb kapcsolatokat akar Oroszországgal. A Cár megrázta a fejét, hogy egy ilyen naiv alak is hatalomra kerülhet Európában. Azt mondja magáról, hogy Franciaországnak olyan elnök kell, mint egy római isten!
Párizsi Zseb-Jupiter ez, nem több! Zseb-Jupiterke!
Öntelt, okos, egyszerre hiú és naiv figura. Óh, a francia nagyság, a grandeur. Miközben saját utcáikat sem tudják uralni, adósságuk pedig 2500 milliárd dollár! A Zseb-Jupiterke első találkozójukon is oktatni akarta. Kiteríttette neki a vörös szőnyeget Versailles-ban, mutogatta neki a palotát. Le akarta nyűgözni, őt, a Cárt! Csak unottan bólogatott mindenre.
Most a kisfiú úgy járta be a Kremlt, mint egy turista, nyíltan álmélkodva. Nem tudott unottan bólogatni, lenyűgözte a pompa. Személyesen mutatta be neki azokat az épületeket, melyek az orosz történelem jelképei, hátha megért valamit a francia. Innen, egy Isten háta mögötti, erdők által körülvett kereskedőtelepülésről indult útjára igazán az Orosz Birodalom, nem a valaha oly fényes Kijevből vagy Novgorodból. Meg persze itt ért véget a Francia Birodalom.
Napóleon Grande Armée-ja Moszkvától visszafelé tántorogva halt éhen, fagyott meg, vagy esett fogságba. A fogságba esettek jó része pedig utána szintén éhen halt vagy megfagyott. 400 000 katona! A Troitszkaja, azaz a Szentháromság Torony lábánál, ahol a turisták belépnek a Kremlbe, ott van a rengeteg ágyú, amit a franciáktól és szövetségeseiktől vettek el. Százával! Meg persze a festmények a Kreml falain, Kutuzovról, Bagratyionról. Arról, ahogy a dicső franciák menekülnek a Berezina felé. A kaland végül pont Versailles-ban ért véget. A cári orosz hadsereg végigmasírozott Franciaországon. Most az ágyúkat és képeket kihagyták, nem akarta megalázni Zseb-Jupiterkét. Sőt, jó benyomást akart tenni.
A Nagy Palota András-termében azért megcsodáltatta vele Oroszország állami lobogóját és az elnöki zászlót. Itt iktatták őt is be. A birodalmi légkörrel akarta megadni az alaphangulatot, mert ez nem múzeum, mint Versailles, a valaha volt dicsőség emlékparkja. A Kremlben valódi erő van! Oroszország nem egy regionális hatalom, mint azt a nyúlánk néger volt olyan pofátlan mondani. Világhatalom! Franciaország viszont 1812 óta az, amikor a végtelen Oroszország összetörte a nagy Napóleon álmait, és ezen már semmi sem változtat. Ideje ezt a csigaevőknek megtanulni! Azt már nem mondta el, hogy Moszkvában minden eladó. Az András-termet is ki lehet bérelni magáncélra. Egymillió euróért. Az üzlet, az üzlet.
Az Elnöki Díszezred díszszemléje és a végtelenül unalmas protokoll fárasztotta a Cárt. Az arcába akarta vágni ennek az elkényeztetett franciának, hogy egyáltalán nem érdekelik az Irakban a nyugati beavatkozás miatt meghalt százezrek, vagy a Líbiában áldozatul esett tízezrek. Nem érdekli a fellógatott Szaddam Huszein, vagy a kutyaként legyilkolt Moammar Kadhafi. Igazából nem izgatja Asszad esetleges kibelezése sem! Az orosz befektetések érdekelik. Az orosz pénz. Az orosz befolyás! A támaszpontok! A Nyugat által támogatott új rezsimek első dolga ugyanis az volt Irakban és Líbiában, hogy Oroszországot kizárták mindenből, ami csak ért valamit.
Az iraki orosz olajkoncessziókat felülvizsgálták, és szétosztották, főleg amerikaiaknak, Líbiában meg a káosz miatt járt rosszul a Gazprom és a Lukoil. Tripoliban lemondták a sokmilliárdos fegyverbeszerzéseket. Kadhafi vadászgépeket, tankokat, sőt tengeralattjárókat is rendelt! A zsíros falatokat a brit, amerikai és francia hadiipar akarta megkapni, lobbiztak is ezerrel fővárosaikban a háborúért. Nem épült meg a Szirte-Bengázi vasút, pedig már elkezdték a munkát. Az orosz államvasutak hárommilliárd dollárja ragadt bent. A Roszatom tárgyalásai is megszakadtak egy líbiai atomerőmű építéséről. A mély krízisben lévő francia nukleáris óriás, az EDF, ami túl drága és kifinomult reaktorokat gyárt, elkezdhetett álmodozni, hogy az övé lesz a megrendelés.
Aztán persze a nyugatiak nem tudták élvezni a zsákmányt, mert a kegyetlen diktátorok helyébe még kegyetlenebb káosz lépett. De ez nem volt nagy vigasz. A két nyugati invázión Oroszország ötvenmilliárd dollárt bukott. Ötvenmilliárdot! És ez a barom most azt várja, hogy mindazt a vért és verejtéket, amit Szíriába és persze Ukrajnába fektetett, feladja.
A világ mostanában elsötétülni látszott körülötte. Voltak nagy kezdeti győzelmei, de valahogy minden ügy véres mocsárban végződött. A Krím könnyű volt, a műveletet évekkel korábban megtervezték, és a lakosság többsége is támogatta őket. De ami utána Kelet-Ukrajnában jött, az maga a borzalom. Nem váltak be a számításai. Új-Oroszország nem lázadt fel a nyugat-ukrán nacionalisták ellen. Szurkov, az Ukrajnáért felelős tanácsadója túlbecsülte a szeparatista érzelmeket. Vlagyiszlav azt mondogatta, hogy csak egy kártyavár az az országnak nevezett valami! Persze, az, de kívülről gondos kezek mindig összeragasztják a dőlni készülő lapokat. Főleg amerikai kezek, de franciák is.
Kijev, a Nyugat lélegeztetőgépére kapcsolva, makacsul ellenállt. Nagyorosz vérrel kellett kipótolni az újorosz vért, a felkelők magját ő küldte be. És amikor ez sem volt elég, be kellett menniük a reguláris erőknek is 2014 augusztusában, különben még a gyenge és szervezetlen ukrán hadsereg is eltaposta volna a szeparatistákat. Ezrek haltak meg és a harc kimerítette a gazdaságot.
Szíria, nos Szíria jól indult. Nagyon jól. Az új orosz fegyverek megmutatták, mire képesek. A flotta, a légierő kiválóan teljesített. Megalázta az amerikaiakat, akik gyengének tűntek, egy emberöltő óta először, Oroszországhoz képest. Aztán jött a török incidens, ami nagyon sokba került, és a látszatkiegyezés. Mert attól, hogy Ankara csúnyán összeveszett az Egyesült Államokkal, még nem lett Oroszország barátja. A Nagy-Közel-Kelet terv, amivel a törökök a Kaukázusra, a Krímre, Közép-Ázsiára és Észak-Szíriára is ki akarják terjeszteni befolyásukat, véresen komoly. És jött a mocsár Szíriában. Irtózatos költségek. Halottak és sebesültek, sokkal több, mint amit bevallottak. Az eredmény végül persze siker, de felemás, mint Ukrajnában. A külvilágnak úgy tetszett, Oroszország győzött, de drága győzelmek voltak ezek, túl drágák.
A radikális iszlamisták és szeparatisták pedig, akiket olyan sikeresen levert, közben új erőre kaptak. Nem elsősorban Csecsenföldön, ott ugyanis vagy megvették, vagy megölték őket. A Kadirov-fiú vaskézzel tart rendet. De Dagesztánban ott vannak, hiába ömleszt a kis kaukázusi köztársaságba évi kétmilliárd dollárt. A szíriai beavatkozás olaj volt a tűzre, falták az Iszlám Állam propagandáját, ezrek álltak be a fekete zászló alá és százezrek lettek támogatókká. Hiába mértek rájuk újabb és újabb csapásokat, makacsul kitartottak, és a rák, amit képviselnek, terjedt Oroszország testén. Ijesztő módon nem csak a Kaukázusban, hanem a tatárok között is. Tatárföld után meg a szomszédos Baskíriában! Ezek nem peremvidékek, nem, mélyen bent vannak a Rogyina testében. A lakosság hét százaléka már muzulmán, és félelmetesen szaporodnak, miközben az oroszok kihalását csak lassítani sikerült. Az orosz népességnövekedést, amit annyira megünnepeltek, voltaképpen az iszlám adja!

Részlet a Máglyatűz – a háború peremén című regényből.