Egy párt, amelynek egész léte a cigány- és a zsidógyűlöletben fogant, és ezeket az indulatokat politikusainak nyílt agitációja a végsőkig élezte, hiába hirdet „néppártosodási fordulatot”, ha ezzel nem jár együtt a korábbi rasszista aktivitáshoz mérhető cselekvő pozitív fordulat. Interjú.
„Közeleg április nyolcadika. Ha a pártok által képviselt értékrendeket tesszük egymás mellé, a zsidóságnak kire érdemes szavaznia?
A zsidóság, mint olyan, sokszínű, sokféle értékválasztás alapján differenciálódik. Azok, akik például a DK elnökségi tagjának, Vágó Istvánnak a világnézetét tartják alapértéküknek, amelybe nem fér bele »pajeszos, kaftános zsidók látványa«, nyilván más értékválasztásokat tartanak magukénak majd. Azok viszont, akiknek fontos a vallási értékek tisztelete vagy az Izraellel való pozitív kapcsolat, első helyen fogják ezeket az értékeket is szem előtt tartani. Sok olyan tagja van például közösségünknek, aki fenntartásokkal figyeli a jelenlegi kormánypárt számos megnyilvánulását, ugyanakkor fontosnak tartja például a magyar kormány paradigmaváltását az Izraelhez fűződő viszonyban, vagy hogy a zsidó vallási közösség életében nagyon sok értékes dolog valósult meg az elmúlt években.
Egyesek most azt firtatják, az EMIH éppen a támogatásokért cserébe áll be a Fidesz mellé.
A normatív forrásokat leszámítva a Mazsihisznek 2010 óta tizenhárommilliárd, nekünk két és fél milliárd forint a támogatásunk. Ezt érdemes rögzíteni. Ha ezt értelmesen használjuk fel, az mind a zsidó közösség javát szolgálja, hiszen lehetnek új iskolák, kulturális intézmények, így pótoljuk azt az elmaradt közösségi bázist, amely mind a holokauszt, mind a kommunizmus rombolása miatt ellehetetlenült. Ha a kormány például az államszocializmus idején elveszített óbudai zsinagógát visszaadja, felismerve, hogy az egyházi közösségeknek kiemelt szerepük van a társadalom formálásában, azt komoly eredménynek tartom. Különösen egy olyan világban, ahol egyébként a közösségek teljesen széthullottak.
Ettől függetlenül Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbivezetője szerint az EMIH-féle magatartás egyenesen a »földi« hatalmi érdekek szolgálata. Ami megengedhetetlen, sőt a Tóra elárulása.
Ezeket a megnyilvánulásokat nehéz értelmezni de akár komolyan venni is. Itt inkább egy történelmi frusztrációnak lehetünk a tanúi. A holokauszt felfoghatatlan tragédiája után a vallásos zsidó élet újabb csapása volt, hogy – a sokszínű zsidó közösségi hagyománnyal ellentétesen – az ötvenes években, az egyházügyi hivatal felhívására egy fedél alá vonták, egységesítették a hitközségeket. Ennek a szervezeti rendszernek és filozófiának is jogutódja a Mazsihisz. A korábbi sokszínűség visszatérése a rendszerváltozás után még váratott magára, de úgy tűnik, mára megteremtődtek a felületei, intézményei. Ez szellemi versenyhelyzetet teremt, az előrehaladáshoz immár célok, tervek, tehetség, hitelesség, ambíció és személyes áldozatok kellenek. Egy olyan szervezetben, ahol évtizedeken keresztül nem volt szükség ilyenre, érthető, hogy kialakul némi feszültség, pangás, életuntság. Ez azonban, mondjuk úgy, zsidó belügy. Az már tágabban értelmezendő, hogy vajon miért ébreszt indulatokat egyesekben, ha egyházi emberek közéleti kérdésekben megnyilvánulnak.
Vona Gábor nemrég a Spinoza-házban járt, hanukai üdvözleteket küldözget, és már Heller Ágnest is »megvette«. Az EMIH kitart az elutasításban?
Egy párt, amelynek egész léte a cigány- és a zsidógyűlöletben fogant, és ezeket az indulatokat politikusainak nyílt agitációja a végsőkig élezte, hiába hirdet »néppártosodási fordulatot«, ha ezzel nem jár együtt a korábbi rasszista aktivitáshoz mérhető cselekvő pozitív fordulat. A botrányos kijelentések nem lettek visszavonva, pártfunkcionáriusok nem lettek felelősségre vonva. A beismerés sem történt meg.
Vona Gábor emlegetett valamiféle bocsánatkérést.
Én csak »ifjúkori elhajlások« emlegetésére emlékszem. Sőt, 2017-ben, miközben hanukai üdvözleteket küldözgettek, a pártelnök még azt mondta, ha kiderülne róla, hogy zsidó, akkor lemondana tisztségéről. Én nem szeretném, ha lenne egy olyan kormány, ahol Vona Gábor a miniszterelnök és a Duna-parti cipők emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergely a belügyminiszter, a pajeszos zsidókat nem elviselő Vágó István pedig az egyházügyi államtitkár. Itt nem történelmi felelősség maszatolásáról vagy bújtatott antiszemita attitűdökről van szó, hanem a mindennapi komfortérzetünkről.”
Kérdezhetnéd persze, hogy minek beszélek itt önmagamról, amikor te vagy a levél címzettje. Azért, kedves Péter, mert megszólítva érzem magam. Általad érzem megszólítva magam. Győrffy Ákos írása.
„Évtizedek óta a showbizniszben dolgozom, eléggé megedződtem már” – jelentette ki magabiztosan Majoros Péter.
Miért gondolnánk, hogy bármi is megkülönbözteti őt azoktól az antiszemitáktól, akik kampós orrú pénzembereknek állítják be a zsidókat? – teszi fel a kérdést Szalai Kálmán.
A rapper időzavarba került.
Az író szerint „végre van egy magyar politikus, aki tehetségesebb az összes eddiginél”.
Hermész a görögöknél az istenek hírnöke, emellett az irodalom védelmezője is volt. Nem tudom elhessegetni magamtól az érzést, hogy talán ezért volt valami közünk egymáshoz.
A feministák szerint szexuális zaklatások, az anyaság és a patriarchátus a felelős azért, hogy kevés nő ostromolja a tudomány csúcsait. Sőt, nincsenek az MCC-ben női kutatók. Szilvay Gergely írása.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a magyar kultúra és a nemzeti összetartozás nagykövetei a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai.
