Maradjon tündérkert a Margitsziget!

Krúdy Gyula 1918 őszétől 1930 tavaszáig lakott a Margitszigeten. Itt kötötte második házasságát. Tavasszal, nyáron és ősszel az író családja madárdalra, rigófüttyre ébredt, míg télen érintetlen, vakítóan szikrázó hótakaró alatt álmodtak a szigeti virágok, bokrok, füvek és fák.

Amikor 1926 tavaszán a parkokat gondozó kertészek emberi csontokra, különböző használati tárgyakra és fegyverekre bukkantak, tervszerű ásatások kezdődtek, amelyeket „Szindbád” különös érdeklődéssel figyelt. Szenvedélyesen kutatta a Margitsziget történetét. E históriai nyomozás ihlette a Szent Margit leánya és a Templárius című regényeit, és ekkor vetette papírra azt a levelét, amelyben egy margitszigeti múzeum létesítésének ötletét vetette fel a Közmunkatanácsnak. 

Érdemes teljes terjedelmében idézni: 

„A Közmunka Tanács méltóságos Elnökségének,

Budapest.

Alulírott mély tisztelettel kéri a Közmunkák Tanácsát, hogy járuljon hozzá a Szt. Margitszigeti Museum létesítéséhez. A Margitsziget egyik legrégibb épületének, a 140 éves régi kastélynak egyik erre a célra alkalmas tágas szobájában véleményezném a fölállítandó, állandó jellegű, minden belépőnek ingyenesen rendelkezésére álló museumot, amely a Margitsziget 1000 éves múltját tárná az érdeklődők elé.

A Szt. Margitsziget a Közmunka Tanács kezében oly nagymérvű átalakuláson megy keresztül, hogy teljesen megváltozva és újjászületve fog a látogatók rendelkezésére állani; a museumot őrizné az utódok számára régi képét a birtokomban lévő és a létesülendő museum számára szívesen átengedett metszetek, rajzok és fotografiákban.

A Szt. Margitsziget históriája össze van forrva Árpádházi királyainkkal: Szt. István, Vak Béla, Szt. Margit, V. István a sziget lakói voltak, emlékeiket gyűjteném és őrizném a museumban, különösen IV. Béla királyunkra vonatkozó relikviák érdemelnek figyelmet, nagy királyunk a tatár vész után e szép szigeten fogott hazánk feltámasztásához.

A katholicizmus hazánkban szintén a Margitszigeten ültette a legpompásabb csemetéit. Kolostorok és zárdák épültek az Árpádok alatt a Margitszigeten, amelyekről ma már csak néhány kő és régi rom beszél.

A mai nemzedék szívesen keresi föl a Margitszigetet, bár nem ismeri a múltját, mégis a história szárnyait érzi maga körül árnyas utai alatt. Amit elmulasztottak eddig a sziget merkantill-érzékű bérlői: a Közmunkák Tanácsának kell az ifjúságot és az ide vetődő idegent felvilágosítani.

A tanuló ifjúság, amely mindmáig csak szórakozni jár tanítóival és tanáraival a szigetre, a museumban egy óra alatt megismerkedne a legendás századok legendás, hősi, önfeláldozó, szent alakjaival. Kegyelettel és tudással távozna a sziget minden látogatója.

Hányan tudják, hogy Toldi Miklós Piroskája is a Margitszigeten pihen? A Margitsziget őrzi az 1838-iki nagy árvíz emlékeit, amelyet Jókai Mór a Kárpáthy Zoltánban oly festői módon elevenít meg.

Felejtik Arany Jánost.

Felejtik a nagy nádorispánt, aki legszebb éveit a Margitszigeten töltötte.

Az ő emlékeiket, relikviáikat és képüket gyűjteném és őrizném a museumban, amely egyaránt szolgálná a tudóst, a kutatót, a szórakoznivágyó látogatót, tanítaná az ifjúságot és 1000 éves múltunk dicsőségeiről szólna az idegenekhez.

Más volt a sziget az Árpádok alatt és más a török hódoltság idején. Megint más Szt. Margit apáca-szűzei idején és más a nagy nádorispán korában.

Könnyen rekonstruálni lehet a szigetet a különböző századokból, okmányok, rajzok, történelmi studiumok alapján bármely korszak Margitszigetét (kellő kicsinyítéssel) meg lehetne konstruálni. Időnként kiállításokat lehetne rendezni különböző margitszigeti századokról, amely kiállítások természetesen ingyenesek volnának. Tanulságos látványossággal szolgálnának a tanulnivágyó ifjúságnak, szórakozásul a nagyközönségnek, aki a drága belépőjegyért legalább ilyenformán kapna valamit.

Ugyancsak a museumi terv kapcsán a különböző kiállítások idején élőképekben lehetne bemutatni a Margitsziget régi életét a Feszty körkép mintájára.

Könyvek, metszetek, gyűjtemények egészítenék ki a museumi anyagot. Egy beadvány keretében nem sorolhatom fel mindazon terveimet, amelyek a Margitsziget történelmi múltjának felelevenítésére szolgálnának.

Ha a nagytekintetű Tanács alkalmat adna szóbeli előadásra: nagyon szívesen állanék rendelkezésre.

Az elmondottakkal indoklom röviden, hogy miért tartom szükségesnek a Margitszigeti Museum felállítását, amelynek szervezésére és vezetésére ingyenesen vállalkozom.

Saját személyemre vonatkozólag bátor vagyok megemlíteni a Templárius és Szent Margit leányai című regényeimet, a Szigeti Sétákat és rövidebb-hosszabb elbeszéléseim csapatát, amelyek mind a Szt. Margitsziget ködös múltját világítják.

A sziget 1000 éves múltjának emlékei, adatai és relikviái mind a birtokomban vannak.

Szt. Margitsziget. 1927 augusztus.

Krúdy Gyula”

*

A nádori nyári lak, ahol Krúdy élt, alkotott, s ahol a tegnapok ködlovagjai találkoztak, ma már nem áll. Mielőtt a villát elsodorta volna a háború, „merkantil-érzékű bérlők” múzeum helyett pólóklubot nyitottak az épületben, ahol a szellem előkelőségeinek többé nem volt helyük, csak a pénzarisztokrácia aranyifjainak.

Vajon emlékeznek-e Szent Margitra, a nyulakra és az énekesmadarakra, Toldi Miklósra és az ő Piroskájára, József nádorra, Arany Jánosra és Krúdy Gyulára mindazok, akik ormótlan teniszstadiont álmodtak a Margitszigetre, Budapest édenkertjébe?

Az álmot tettek követték: az Országgyűlés kedden egy füst alatt megtartotta a beruházásról rendelkező törvényjavaslat vitáját és a szavazást is – gondolom, minden képviselő tüzetesen átolvasta az előterjesztést és megfontolt döntést hozott a jogbiztonság nagyobb dicsőségére. A tervezők, a műszaki bürokraták, a „beruházók”, a „fejlesztők” – akik semmit sem fejlesztenek, de ész nélkül lebetonoztatnak minden szabad zöldterületet – és a „kivitelezők”, dörzsölhetik a tenyerüket: embertelen léptékű és életidegen szabványaikkal, műanyag-alumínium-füstüveg képzeletükkel szemben tehetetlenek vagyunk. Alkotásuk évtizedekre meghatározza a Margitsziget arculatát. Nem adok húsz évet, és ez a stadionszörny ugyanolyan lepusztulttá válik, mint bármely kortárs épület – és akkor újra kezdődik az egész elölről: vanitatum vanitas. 

Ha megépül ez a sport-Bastille, tizennégyezer négyzetméteres területen huszonhatméter magas vörhenyes sebet ejt a szigeten, amely a maga nemében olyan egyedülálló tünemény, mint Manhattan Central Parkja. 

Egyébként, ha a terv kiagyalói vagy a „nagytekintetű” Országgyűlés alkalmat adott volna szóbeli meghallgatásra (ezt hívják társadalmi vitának), biztos vagyok benne, hogy bármely pest-budai lokálpatrióta – a szó legnemesebb értelmében vett polgár – szívesen állt volna az urak rendelkezésére.

A polgár ugyanis nem „lakó”, a polgárság pedig nem holmi „lakosság”: a polgárt a közössége, faluja és városa iránti történelmi felelősségérzete emeli polgárrá, s bennem fel sem merül, hogy aki ilyen felelősségérzettel él Budapesten vagy bárhol másutt, ne ismerné Arany János, József nádor, Krúdy Gyula és Szent Margit nevét, s ne viselné szívén az ő tündérkertjük jövőjét.