Úgy tűnik nyeregben érzik magukat az ellenzéki politikusok és már nem is leplezik a Soros György melletti kiállásukat. Hajdu László, a XV. kerület Gyurcsány-párti polgármestere például azt írta egy Soros Györgyhöz köthető internetes portálnak, hogy a közeljövőben olyan rendeletmódosítási javaslatot terjesztek a képviselőtestület elé, ami »megtiltja a gyűlöletkeltő plakátok kihelyezését«, így próbálva ellehetetleníteni, hogy a Soros-tervről szóló plakátok ne jelenhessenek meg.
Mindez azt jelenti, hogy a hazai ellenzéki politikusok – teljesítve a külföldi elvárásokat – most már nyíltan beálltak Soros György mögé és a választási kampányban igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy megbukjon az a kormány, amelyik igyekszik megakadályozni a Soros-terv végrehajtását.”