Hé, paraszt?!

Kisebb felháborodás-hullámot indítottak el Vajda Mihály filozófus önéletrajzi könyvének világhálóra került részletei, melyekben a többségi társadalmat, illetve a nagyobbik kormánypártot „parasztozza”.

Konkrétan így fogalmaz a Magvető kiadónál megjelent írásában: A „politikai elit [. . . ] most a legutóbbi fordulat kapcsán abból a bizonyos sok százezer parasztból származik... Ez a több százezres, milliós jobbágy-mentalitású tömeg”.

A korábban főleg a Nyíregyháza-Miskolc távolsági buszon hallott szóhasználat érthetően ellenérzéseket váltott ki számos emberből. Egy percig sem óhajtom vitatni a felháborodás jogosságát, a „parasztozás” kikérést. A megjegyzéseket viszont másképp közelíteném meg: egyszerűen úgy gondolom, hogy Vajda szavai éles képet adnak a belpesti (azaz objektíve Pest belterületén élő) értelmiség gondolkodásáról. Az elhangzottak a népi és az urbánus szemlélet szembenállására mutatnak rá.

A hazai balliberális oldal, úgy néz ki, nem képes felállni vereségéből, és ennek az oka nem csak a vezetők marakodása („Tomi politikai célja, hogy legyőzze Andrist”, azaz a nyálas tinisorozatok 101. epizódja), hanem az is, hogy nem tekintenek a Nagykörúton kívülre. Az utóbbi évekből csak néhány kósza LMP-s és MSZP-s próbálkozás jut az eszembe, amikor bármilyen szinten nyitni akartak a vidék felé. A jelek szerint nem csak a belvárosi szalonok értelmisége hiszi el magáról, hogy politikát csináló tényezők, de maguk a baloldali politikusok is a törpe minoritás legújabb agymenéseihez igyekeznek igazítani aktuális álláspontjukat, illetve a „nemzetközi” véleményekre tekintenek a választók véleményei helyett.

Gondoljunk csak Fekete-Győrre, aki a dzsenderőrület felvállalásával kívánt – gondolom én – új szelet hozni a magyar politikába, vagy a szintúgy momentumos Benedek Mártonra – a nagy Benedek Elek ükunokájára –, aki olyan lelkesedéssel osztotta meg oxfordi előadásának hírét a Facebookon,

Ki mást is idézhetnék rossz látásuk bizonyítására, mint Benedek Marcellt, Benedek Elek (minden konteó nélkül) szabadkőműves, radikális baloldali fiát? Benedek Marcell 1918-as Vulkán című önéletrajzi regényében leírta a Nyugaton tanult, Budapesten politikát csinálni akaró balos ficsúrok élményeit, amikor a képviselni kívánt egyszerű nép fiaival ismerkedtek. Szereplője beszélgetni kívánt egy kocsisgyerekkel, de még a közös szavakat sem találta meg vele. „Érezte, hogy akármilyen barátja lett is elméletben a népnek, nem érti, és nem ismeri. Minden szavát komikusnak találta. A városi ifju, aki népieskedni akar!”

Sommásan ennyit lehetne mondani a belpesti fiatalság feltörekvő technokrata bálványairól.

Nem értik a népet, és amíg nem értik, nyerni sem fognak.

A jelenlegi kormány és a többségi kormánypárt ellenben leképezi a magyar társadalom egészét. (Az egészét, és nem a fővárosét). Ráadásul megjátszani sem kell magukat: a miniszterelnök székesfehérvári születésű, az államfő csornai. A Fidesz megannyi vezető személyisége vidéki, vagy legalábbis ügyel arra, hogy máig vidékinek tűnjön. Olyan előny ez, amit nem szabad lebecsülni a magyar politikában. Ki hiszi azt, hogy a szembe húzott kalap és a zsebre dugott kéz a nemtörődömség és a trógerség jele? Tudatos választás egy többségében vidéki, népies szavazóréteg felé. Boross Péter okkal mondja, hogy a vidéket „becézgetni” kell, és bizony úgy is kell kinézni, hogy azonosuljon velünk a vidék. A szavazók pedig ezt választják, ezt szeretik.

A liberálisok pedig elképzelni sem tudják, hogy miért dönt így a nép.

Helyette ott van a vidéki származású politikus. Látják rajta, érzik róla, hogy közülük jött. Kicsit csálén áll rajta a nyakkendő, hokedlin ül, és bő rajta a zakó. Szotyit rág, érthetően beszél. És tömegek szavaznak rá – nem az iménti jellemzők ellenére, hanem éppen ezért.

Ez liberális fejjel – ha azt hisszük, hogy az embereket a nevelés, a jóakarat és a ráció mozgatja – érthetetlen. Csak akkor érthető, ha a valósághoz igazítjuk a gondolkodásunkat.

Nehéz lenne vitatkozni azzal a tétellel, amit Nigel Farage fogalmazott meg: ha az elitek elveszítik a kapcsolatot a tömegekkel, akkor a tömegek egy ponton túl le fogják szavazni őket. Nem, mintha a nép lényegét képviselő politikusok által hozott döntések objektíve jobbak lennének: egy döntés jó vagy rossz mivoltát nem a politikus háttere határozza meg.

Ám ahogy F. A. Hayek mondta: „A nép szívesebben látja a saját fajtájából való despotát . . . mint az idegen liberális kormányt”. A Hayekkel pedig merőben ellentétes nézeteket valló Jászi is erre jutott (részben saját karrierjére reflektálva): mint emigrációjában írta, ha paraszt lett volna, lehetett volna nagy politikus. De származása okán több generációnyi „egybeforrottság” hiányzott közte és a magyarság között. „A politika nagyban szimbólumok és érzelmi reakciók dolga” – látta be. „Talán hevesebb és türelmetlenebb voltam, semmint az adott helyzetben szabad lett volna”.

És Vona Gábor s a Jobbik transzformációjáról még nem is beszéltünk. Elképesztő, hogy az a politikus, aki nemrég még – okkal – röhögött a külföldi lapok véleménycikkein, ma a svájci és német újságok vele foglalkozó írásait osztogatja meg a Facebookon. Vona láthatóan elfelejtette, hogy

A Jobbiknak régen – ahogy Szegedi Csanád mondta kilépése után adott egy interjújában – „nem volt büdös” a vidéki munka, és így is lett valós erőt képviselő ellenzéki párt. Sajátos döntés egy párt lelke mellett a szavazóbázist is leépíteni.

Vajda Mihály szavai pedig a belvárosi balliberális értelmiség bukásának és földön maradásának okaira mutatnak rá.

Nem elég a – jogos – felháborodás, hanem értelmezni is kell a mondanivalót. A nagyobbik kormánypárt tudatosan és sikerrel kommunikál a vidék felé. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz egyszerűen „a vidék pártja” vagy, hogy a fővárosban ne lehetne sikeres. Számos polgári konzervatív megszólaló továbbra is fontos a pártban, a jobboldalon, még ha a városi jobbos értelmiség egy része el is idegenedett a jelenlegi irányvonaltól. 

Itt jegyzem meg: persze nem kell sok Vajda Mihály-féle parasztozó, a volt SZDSZ-mentalitást idéző szöveg, hogy ezek a rétegek is újra Orbán-hívekként menjenek áprilisban a Fideszre szavazni.

A lényeg: a „paraszti” – népi, vidéki – mivolt a magyar politikában nem hátrányt, hanem előnyt jelent. A felháborodást okozó vajdai mondatokat is ennek tükrében kellene értelmezni.