Távolabb kerültünk Európától, mint a reformkor óta bármikor. Még a szocializmusban is több, nemzetközi szintű újítás volt lehetséges Magyarországon, mint most. Interjú.
„A rendszerváltás utáni esztendők – amelyeket az »átmenet zavaros éveinek« nevezett Orbán Viktor – hasonlóak voltak?
A kilencvenes évek elejétől nem győztem csodálkozni, hogyhogy nincs még diktatúra. Minden tiszteletem azoké a kelet-európai társadalmaké, amelyek 20-25 évig optimistán kitartottak valahogy. Lengyelországban a hagyományos módon aktív ellenállást fejtettek ki a diktatórikus próbálkozásokkal szemben, nálunk passzívat. Az utóbbi még mindig megfigyelhető, és ostoba az a politikus, aki nem számol vele. Ezzel a hosszú átmenettel nyertünk több mint húsz tűrhető évet. Persze nem mindenki, mert tömegek szakadtak le rögtön a rendszerváltás után, őket minden kormány a sorsukra hagyta.
Lett volna esély az ő felzárkóztatásukra?
Gazdaságilag valószínűleg nem, nem volt hozzá elég tőke. Lengyelországban és Romániában létrejött a saját tőkés osztály, de arról lehet vitatkozni, hogy mennyire képviseli a nemzeti érdekeket. A nyugati jóléti társadalom, amely a szovjetekkel való versenyben épp a rendszerváltáskor élte a virágkorát, megtévesztett bennünket. Ma, amikor ez a jólét a jobb nyugati helyeken is leépül, ismét olyannak látjuk a kapitalizmus arcát, mint a szüleink és a nagyszüleink.
Nem logikus ezért a kormány érvelése, hogy Nyugat helyett Kelet felé fordul?
Nem fordult Keletre, továbbra is a Nyugat bérmunkásai vagyunk. A nyugati cégeket semmi komoly retorzió nem érte, a Fidesz éppúgy a tenyerén hordja őket, mint a szocialisták. Nem is tehet mást. De lassan mégis csúszunk lefelé. Távolabb kerültünk Európától, mint a reformkor óta bármikor. Még a szocializmusban is több, nemzetközi szintű újítás volt lehetséges Magyarországon, mint most. Akkoriban legalább a keleti piac bizonyos szegmenseiben az elsők között lehettünk.
A rendszerváltás utáni nemzedék miért adta fel olyan könnyen a demokratikus berendezkedést?
Ők is individuális stratégiát kénytelenek kidolgozni, mint a magyarok általában. Ahol olyan kicsi a fiatalok aránya, mint nálunk, nem is igen tehetnek mást, mert erőtlenek az együttes fellépéshez. Ebben is megmutatkozik, hogy egy társadalom mennyire van elmeszesedve és begyepesedve. Mi nagyon.”