Mondjatok öt embert, akinek minden magyar szobrot emelne!

„Kibeszélve elfelejteni?

P. P.: Az elfelejtés eszköze valószínűleg a kibeszélés. Persze a legnagyobb traumáit egy társadalom nem tudja elfelejteni, és ez talán nem is javallott. A felejtést én inkább arra értem, hogy jelenlegi állapotunkban nem vagyunk alkalmasak arra, hogy ilyen dolgokról beszéljünk. Peti szokta mondani a szoborállításról, hogy az egyetlen biztos pont az lenne, ha Grabowskinak állítanánk szobrot a Macskafogóból.

Cs. P.: Bár valakik bizonyára őt is lepatkányoznák.

P. P.: De gondoljunk bele, tényleg nem tudnánk megnevezni öt embert, a sportolókat leszámítva, akiknek konszenzus övezné a szoborállítását. Pár évtizedre be kéne szüntetni ezt a dolgot, és legfeljebb az állatkertben elhunyt idős majmoknak kellene emlékművet állítani. Alkalmatlan rá a társadalmunk, hogy komoly dolgokról beszéljünk. Nyissunk ki egy napilapot! Arról szól a diskurzus, hogy Dózsa László mit művelt ötvenhatban. Ez milyen befolyással van a mai világra? Azzal együtt, hogy én is visszataszítónak tartom, amit a Terror Háza művel. Nincs olyan tárgyunk és témánk, amit ne a múlthoz való viszonyunk alapján határoznánk meg. Van olyan dolog, amiről beszélnünk kéne, például Paksról, annak van köze a következő generációk életéhez.

És mik voltak a 2017-es év emblematikus pillanatai?

P. P.: Az én idei kedvencem a székelykáposztás pizza feltűnése, ami gyakorlatilag a Soros-terv megvalósulása: elmos minden határt és identitást. A másik az óvodások letérdepeltetése Csepregen. Szerintünk az az évtized emblematikus képe, minden benne van: a politikai pedofília, a fogalmaink elmosása. Ha ezt a képet megnézed, rájössz, hogy az összes politikusunknak elment az esze. Nem az az első gondolata, mikor meglátja a térdeplő óvodásokat, hogy odamegy, és azt mondja nekik, hogy álljanak fel. És lehet ezt Luca-napi népszokásokkal magyarázni utóbb, de nem ismerjük azt a magyar tradíciót, amely óvodások térdepeltetésével és szalag mögé állításával ünnepli az aszfaltozást.

Cs. P.: Az idei lista központi motívuma egyébként az, ahogy a fogalmak elvesztik a jelentésüket. Hogyan lesz például a kétharmados kormány melletti kiállásból bátorság, vagy hogy hogyan veszíti el a székelykáposztás pizza egyszerre a székelykáposzta- és a pizzajellegét is. 

P. P.: Ez volt az év lényege: a szavaink jelentésének elvesztése. Amikor migráns lesz a kömlői hobbirégész, aki fémdetektorral bohóckodik; amikor a pécsi vízilabdásokra hívnak ugyanezért rendőrt. Az ország állítólag háborút visel, közben meg itt üldögélünk Budapest közepén egy napfényes kávézóban... 

Cs. P.: Szerintem 1942-ben nem beszéltek ennyit a háborúról, pedig akkor volt is háború. ”