Áram lesz, a többi nem biztos

2018. január 16. 20:56

Ana Brnabić miniszterelnök is arra figyelmezteti a közvéleményt, hogy piszkos, sárdobálástól sem mentes kampánynak nézünk elébe Belgrádban, amit úgy kell érteni, hogy az ellenzék képes lesz galád módon minden eszközt bevetni, hogy kétségbe vonja a fővárosi elöljáróság és általában a haladó kormányzat világra szóló eredményeit.

2018. január 16. 20:56

„Ha felemelkedésünk a választások gyakoriságán múlna, már régen magunk mögött hagytuk volna a svédeket, és a svájciak is irigy tekintettel méregetnének minket.

A lázas előkészületekből és az egyre forrósodó hangulatból ítélve aligha reménykedhetünk nyugodt és békés erőpróbában. Ana Brnabić miniszterelnök is arra figyelmezteti a közvéleményt, hogy piszkos, sárdobálástól sem mentes kampánynak nézünk elébe Belgrádban, amit úgy kell érteni, hogy az ellenzék képes lesz galád módon minden eszközt bevetni, hogy kétségbe vonja a fővárosi elöljáróság és általában a haladó kormányzat világra szóló eredményeit. Például képesek lesznek még abból is ügyet csinálni, hogy miként kerülhetett 83 ezer euróba a fővárosiak karácsonyfája, amikor a New York-iak ennek negyedéért állítottak maguknak karácsonyi fenyőt.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Hja, ez van, ha egy polgármester smucig, és nem a lakosság érdekeit tartja szem előtt, mint a haladóké.

Ivica Dačić külügyminiszter és a kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a szocialisták vezetője ugyancsak arra hívta fel pártkáderei figyelmét, hogy nem akármilyen választásokra készülünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!