Nemzeti tőkések

„Ha innen nézzük, megmosolyogtató az az igyekezet, amellyel Lázár János és a Magyar Idők megpróbálja Simicska Lajosra visszavarrni az uniós korrupciós botrányba keveredett Eliost. A közpénz és a közérdek szempontjából mindegy, hogy Simicska vagy Tiborcz a hunyó – amikor még az előbbi volt a »nemzeti tőkés«, pontosan olyan módszerekkel segítette őt az üzleti életben Orbán Viktor, ahogyan most Tiborcz Istvánt segíti. Ha az egyik gazdagodása törvénytelen volt (az OLAF, az EU csalás elleni hivatala most 12 milliárd eltulajdonított forintot keres, és a skandalum megtörténtét Lázár, illetve a kormánylap sem vitatta, csupán a felelősséget próbálták másra tolni), akkor a másik is legalább annyira necces.

Ez az egyetlen eset is kitűnően példázza, hogy a nemzeti tőkésosztály építése mint államcél a legprosztóbb, leghétköznapibb lopás fedőneve – de nem csak egy eset van. Onnantól, hogy a »nem korrupt« főváros közbeszerzéseinél Habony ügyvédje tüsténkedik, odáig, hogy a kormány százmilliárdos üzletekkel próbálja kifizetni és a pertől eltéríteni a paksi bővítés szabálytalanságai fölött átsikló amerikai, francia és osztrák cégeket, mindenütt azt látni, hogy amit mi korrupciónak érzékelünk, az valóban az Orbán-rendszer lényege. A tetteseknek pedig legfeljebb azért kell aggódniuk, mert egyre többen vannak Európában, akik szintén tolvajlásnak, és nem nemzetépítésnek látják, ha végül minden Orbán Viktor és a mindenkori »jó tőkések« zsebébe kerül.”