A V18 nem áll ki senki mellett

2018. január 03. 14:33

Egyetlen miniszterelnök-jelöltet akarnak, de ők sem tudják, kit.

2018. január 03. 14:33
Dull Szabolcs
Index

„A V18 megfogalmazott egy felhívást is, amely szerint úgy lehet megtörni a Fidesz hatalmát, ha minden választókerületben »egyetlen erős és népszerű ellenzéki jelölt« áll szemben a Fidesszel. A V18-asok ugyanakkor nem akartak/tudtak megoldási javaslatot mondani, hogy a pártok hogy oldják meg ezt a feladatot. Balázs Péter erről azt mondta: »jó lenne, ha a polgárok egymásra találnának, és megtalálnák, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt«.

A V18 tehát nem áll ki majd senki mellett. Azokat támogatják, akik elfogadják az úgynevezett 8 pontos javaslatukat. Ebben olyan általánosságok szerepelnek, mint hogy létbiztonságot, elérhető egészségügyi szolgáltatást, versenyképes oktatást mindenkinek, és hogy »legyen Magyarország az EU élcsapatában«.

Kéne egy kormányfőjelölt, egy kormányfőjelölt kéne.

És hogy ki fogja mindezt megvalósítani? Kit támogatnak pontosan? Egy kiragadott, ám sokat sejtető kérdés-válasz:

Index: Azt olvasom a felhívásukban, hogy „a demokratikus oldalnak egyetlen miniszterelnök-jelöltet célszerű támogatni Orbán Viktor kihívójaként”. Tudna nevet mondani?

Balázs Péter: Nem.

Göncz Kinga volt külügyminiszter szerint az egész V18-as megmozdulás »nem a pártoknak szól, hanem azoknak, akik elbizonytalanodtak. Elmondjuk, mit lehet csinálni, hogy változás legyen.« Majd egy óra alatt sem derült ki, mit lehet csinálni, hogy változás legyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2018. január 04. 16:37
"...Karácsony jó ember ugyan (LMP-s múltja ellenére is)..." hát ez jó...
mukk
2018. január 04. 11:19
Engem az is érdekelne, hogy amikor egy ilyen gittegylet összejön, akkor ki fizeti a terembért? Összedobják vagy puszira megy?
Mich
2018. január 03. 20:26
A libsi-bolsi-náci hazudozás és bohóckodás újabb csúcsot dönt... A Ballik-Jobbik Katyvasz "árnyékkormányát" dobták össze, de azt mondják: "A V18 nem áll ki senki mellett"...
Yvyy
2018. január 03. 18:21
Nem lepődnék meg, ha a nagy titkolózásnak az lenne a vége, hogy előrántják Gordonkát a cilinderből, hisz már többször bizonyított...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!