Kultúra, nyelv, nemzet

„Végül lebbenjék fel a fátyol! Kőváry László Székelyhonról írt 1842-es művében ez áll: »Ha bémegyünk egy fővárosba, s látni akarjuk a nemzetet, színházát keressük fel. … Színészet által terjed a nyelv. Nyelvében él a nemzet«.

Két esztendővel a könyv megjelenésére, a Bartay András vezette Nemzeti Színház pályázatot írt ki a »Hymnus megzenésítésére». Az igazgatónak úgy kellett rábeszélnie Erkel Ferencet, induljon a pályázaton. A komponista naplójának tanúsága szerint Bartay felhívta lakására, majd rázárta az ajtót, otthagyva egy zongora és kottapapírok társaságában. A magányban Erkelnek eszébe ötlöttek első tanítómestere szavai: mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először az eszedbe. »És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz.« 

Ilyen erőt hordoz, sugároz hát nemzeti himnuszunk, a nyelv, melyen íródott. Anyanyelvünk, amelyről azt tartotta Jakob Grim, az első német tudományos nyelvtan megalkotója: »A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.« 

Miért is lenne más kultúránk, mint a nyelv, amelyből fakad?”