Én a szakszerű tudás erejében hiszek. A minőségi tanári munkát nem lehet kikényszeríteni, a pedagógusokat támogatni kell minden lehetséges módon, és azután hagyni, hogy tegyék a dolgukat. A pedagógusok, miként minden más munkáját szerető ember, szeretnek jól dolgozni. Ami azonban sajátos a munkájukban, az az, hogy gyerekekkel, az emberi viselkedés finom rezdüléseire érzékeny, fejlődő személyiségekkel kell bánniuk. Legjobban a magatartásukkal, életvitelükkel hatnak, ezért minden nap kipihenten, derűsen, optimistán kellene belépniük az iskolába. Minél fiatalabbak a gyerekek, annál többet lehet tenni a fejlődésük érdekében, ezért felkészült, jól képzett tanítókra van szükség. Már az óvoda-iskola átmenetnél, illetve az iskola első éveiben meg kell akadályozni azt, hogy a gyerekek elidegenedjenek a tanulástól. Ez az alapja mindennek. Ez nem pénzkérdés, hanem a források elosztásának kérdése. Nagyon fontos tényező a pedagógusok tevékenységének tudományos megalapozása, és az eredmények lefordítása a napi munkájukat segítő módszerekre és technológiákra. Mi itt az egyetemen fejlesztünk olyan eszközöket, amelyek láthatóvá teszik a tudás különböző dimenzióit, megmutatják azt, hogy a gyerekek haladnak-e a tananyaggal, s kellő fejlesztő hatást gyakorol-e rájuk az iskola, fejlődik-e pszichikumuk, a tudásukat képesek-e alkalmazni. Ha meg tudjuk mutatni, hogy a gyerekek egyenként hol maradnak le, akkor a következő lépésben a pedagógusokat hozzá tudjuk segíteni ahhoz, hogy heterogén osztályban személyre szóló fejlesztő munkát végezhessenek. Ehhez meg kell változtatni az iskolai működési mechanizmust, a pedagógiai kultúrát, a tudásról alkotott nézeteket, és fel kell szabadítani a pedagógusok kreativitását.”