A tudás az életminőség meghatározó tényezője

„Magyarországon viszont az egymást követő kormányok négyéves ciklusokban gondolkodtak az oktatásról. Bár 2010 előtt azért látszik valamiféle konszenzus, voltak közös pontok.

Volt konszenzus, valóban, de a rossz oldalon is. Sok rossz döntés született, kormányoktól függetlenül, amelyeket azután nem bolygattak az egymást követő oktatáspolitikusok. Ilyen volt például a kétszintű érettségi a rengeteg választható tárggyal, a korai szelekció, aminek a mérséklésére nem születtek érdemi lépések, az iskolaszerkezet a nyolc- és hatosztályos gimnáziumok ellentmondásos szerepével, de nem sikerült kevesebb intézménybe koncentrálni a pedagógusképzést, és nem került sor a pedagógusfizetések elfogadható szinten való stabilizálására sem.

Ez utóbbi téren volt egy kísérlete a kormánynak.

Valóban, a tanári fizetések jelentősen emelkedtek, ezt érdemes mindig megjegyezni. Ugyanakkor nagy lemaradásokat kellett pótolni, és az olló alig szűkült, ami a nem pedagógus értelmiségi bérekhez való viszonyítást illeti, ma sem vagyunk sokkal előbbre, mint egy évtizeddel ezelőtt voltunk. A pedagógusok fizetése csak egy tényező, ami befolyásolja az oktatás minőségét, ugyanakkor nagyon fontos, miként bánunk vele, mert a hatása csak hosszabb távon érvényesül igazán. A mostani pedagógusokat többek között azért kell megfizetni rendesen, hogy tehetséges fiatalokat vonzzunk a tanári pályára. Ebből a szempontból nagyon fontos a stabilitás, a kiszámíthatóság. Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy a pedagógusok fizetését összekapcsolták a minimálbérrel, és ezért nagy gond, hogy ez a kapcsolat megszakadt. Még hatékonyabb lenne egy olyan konstrukció, ami a diplomások bérének átlagához kötné a pedagógusok fizetését, és valamilyen garancia lenne arra, hogy ez hosszú időn keresztül ne változzon meg.

A kormány azt kommunikálja, a pedagógusok munkájának minőségét is javította azzal, hogy az életpályán csak minősítéssel lehet előrehaladni, a munkát pedig tanfelügyelő ellenőrzi.

Én a szakszerű tudás erejében hiszek. A minőségi tanári munkát nem lehet kikényszeríteni, a pedagógusokat támogatni kell minden lehetséges módon, és azután hagyni, hogy tegyék a dolgukat. A pedagógusok, miként minden más munkáját szerető ember, szeretnek jól dolgozni. Ami azonban sajátos a munkájukban, az az, hogy gyerekekkel, az emberi viselkedés finom rezdüléseire érzékeny, fejlődő személyiségekkel kell bánniuk. Legjobban a magatartásukkal, életvitelükkel hatnak, ezért minden nap kipihenten, derűsen, optimistán kellene belépniük az iskolába. Minél fiatalabbak a gyerekek, annál többet lehet tenni a fejlődésük érdekében, ezért felkészült, jól képzett tanítókra van szükség. Már az óvoda-iskola átmenetnél, illetve az iskola első éveiben meg kell akadályozni azt, hogy a gyerekek elidegenedjenek a tanulástól. Ez az alapja mindennek. Ez nem pénzkérdés, hanem a források elosztásának kérdése. Nagyon fontos tényező a pedagógusok tevékenységének tudományos megalapozása, és az eredmények lefordítása a napi munkájukat segítő módszerekre és technológiákra. Mi itt az egyetemen fejlesztünk olyan eszközöket, amelyek láthatóvá teszik a tudás különböző dimenzióit, megmutatják azt, hogy a gyerekek haladnak-e a tananyaggal, s kellő fejlesztő hatást gyakorol-e rájuk az iskola, fejlődik-e pszichikumuk, a tudásukat képesek-e alkalmazni. Ha meg tudjuk mutatni, hogy a gyerekek egyenként hol maradnak le, akkor a következő lépésben a pedagógusokat hozzá tudjuk segíteni ahhoz, hogy heterogén osztályban személyre szóló fejlesztő munkát végezhessenek. Ehhez meg kell változtatni az iskolai működési mechanizmust, a pedagógiai kultúrát, a tudásról alkotott nézeteket, és fel kell szabadítani a pedagógusok kreativitását.”