Ellenségem ellensége

„A G-nap után körülbelül egy évig csak logikai következtetésekből táplálkozó találgatások szintjén boronálták össze a pixisből kiesett oligarchát a már akkor is legerősebb ellenzéki pártként mért Jobbikkal. 2016 februárjában aztán megtört a jég: közhírrét tétetett, hogy Simicska Lajos és Vona Gábor közel negyedórán keresztül beszélgetett egymással november 27-én az A38 Hajón a Magyar Nemzet Szalon nevű rendezvényen, amelyet a Simicska érdekeltségébe tartozó napilap szervezett. Aztán a hivatalosan jegyzett Vona-Simicska randevúk száma idővel megduplázódott.

2017 tavaszán indult be aztán nagyban is a Simicska-Jobbik tandem: elkezdődött a plakátháború, amelyben a korábbi csúcsoligarcha adott felületet az új oligarchák tolvajozásához, még ha erre sokiáig nem is volt hivatalos bizonyíték. A Fidesz – konkrétan Orbán Viktor – időközben a Jobbik kapcsán megalkotta az elképesztően önironikus »csicskapárt« fogalmát, amelyre azzal sem cáfolt rá Simicska, hogy a Jobbik képviselőjelöltjével nézett kézilabdameccset Veszprémben.

Az együttműködést még ősszel is tagadta a párt, amikor már készpénznek lehetett venni, hogy ugyanaz a Simicska-cég, a Mahir Cityposter szervezte a Fidesz plakátkampányát a 2010-es választások idején, mint amelyik tavasz óta a Jobbik hirdetéseinek biztosította a helyet. Emellett pedig az is nyilvánvalóvá vált a különböző plakáthely-felvásárlásos bizniszekkel, hogy a Jobbik és Simicska közösen találták ki, hogy hogyan lehet kijátszani a július 15-e óta hatályos plakáttörvényt. Simicska mindezek után decemberben probléma nélkül jelentette ki: a Jobbik »az egy erő, amit nem vettek meg, még autonóm«, minekutána ő is kizárólag üzleti alapon hirdeti őket, ami pedig a közvetlen pénzbeli támogatást illeti, mossa kezeit. Az üzleti alap persze érdekes színezetet kap, mióta tudjuk, hogy a Fidesz számára 2010-ben kínált plakáthelyek árajánlatát is alul lehet múlni, ha a Jobbikról van szó.

Évekig tartó barkochba tárgya volt, hogy milyen terhelő bizonyítékkal állhat elő majd egyszer, valamikor Simicska volt szoba- és harcostársával szemben. Legutóbbi interjújában aztán maga Simicska bújtatta ki a szöget a zsákból, amikor lényegében elismerte, hogy az olyan öngyilkosság lenne, amire Dugovics Titusz is elismerően bólintana. Simicska mindenesetre folytatja, megy előre, politikai atombomba helyett azonban egyelőre marad a festék és a mignon.

A milliárdos történetében sok a kibogozhatatlan szál. Ezeknél viszont talán valamivel könnyebb azt megfejteni, hogy azért csinálja-e ma is, amit csinál, mert egy hazája sorsát a szívén viselő demokrata nem is tehetne mást, vagy pedig egy hózentrógeres Edmond Dantès szeretné ellenségét móresre tanítani. De még ha jóhiszeműen nem is feltételezünk öncélúságot Simicska részéről, akkor is felmerül a kérdés, hogy az Orbán-kormány leváltása szentesítheti-e ugyanazokat az eszközöket, amelyek korábban hatalomba emelték és ott tartották.

A nagy terv végrehajtása mindenesetre hosszú évekig elhúzódhat még, a nép pedig tiszteletjegyesek módjára nézi a nagyok, az oligarchák játékát, hosszú politológiai fejtegetéseket, a simicskológiát, esetleg jókat derül a veszprémi Batman hajnali akcióin.

Nézzük azokat a meccseket, amelyeket vagy direkt közpénzből játszanak le, vagy olyan források terhére, amelyeket valaha a húsosfazék közelében halmoztak fel. Érdemes elgondolkozni azon, hogy egy esetleges Simicska-forgatókönyv szerinti kormányváltás esetén – most annak értékelése nélkül, hogy erre valójában jelenleg mennyi esély mutatkozik – mégis hogyan tudna ez változni, és ebből az egyszerű földi halandók mennyit érzékelnének.”