A politikai gondolkodástörténet-írás módszertanához

„Amikor gondolkodástörténetet írunk, azzal a felismeréssel kezdjük, hogy a közösség változó önigazgatási készségei, a politika változó intézményes rendje (rendszere) és végül a (tárgyiasult) politikai mentalitástörténet csak együtt vizsgálhatók. Egy példával szólva a magyar őstörténetből (ameddig a jelenünket vissza kell vezetni): míg a családi és nemzetiségi viszonyok kulcsszavai már a bőven a Krisztus előttig visszanyúló finnugor korban beépültek a nyelvünkbe, kifejezetten a politikai és (az ezzel összevethető közösségi készségeket követelő) katonai szervezettséget török eredetű szavak jelzik (bátor, gyáva, kantár, gyűlés, sereg, tömény = tízezer lovasnyi katonai egység, béke, törvény). Egy-két évszázaddal a honfoglalás előtt az ősmagyarok a magasabb altáji-török kultúra hatása alatt jelentős közösségi készségjavuláson mentek át, amelynek emlékei leülepedtek a nyelvben is. Hasonló készségjavulás történik a Magyar Királyság megalapításával és az Európába való beilleszkedéssel, majd legközelebb a XVIII-XIX. században Habsburg hatás alatt, amelyek mind tükröződnek a szókincsünkben is.

A szokványos politikai gondolkodástörténetnél tehát jóval szélesebb és mélyebb merítésre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük, ami a célunk: a magyar nemzet politikai konstitúciójának folyamatát. Ezt pedig azért, hogy pontosan felmérhessük, miért ennyire improduktív a közösségi cselekvésünk és milyen modernizációs utak állnak előttünk a jövőben, amelyek egyúttal nem is idegenek a több ezer éves készségfejlődésünktől, hanem ennek organikus korrekciójának eredményei.”