Vona a kincstárban

„Az úgy volt, hogy Kohn meglátogatta a Buckingham-palotát. Nagyot sétált, meggusztálta a termeket, a rengeteg kincset, olykor csettintett is egyet elismerően, de a végén így szólt: – Szép, szép, de én a helyükben bőrrel is kereskednék egy kicsit.

Na, hát éppen így járt Vona Gábor is.

Ő is elment, hogy megnézze, meggusztálja a politika nagytermét. Járt-kelt, és az egyik sarokban rátalált a »nemzeti radikalizmus« feliratú kincsesládára. Abba aztán beletúrt, alaposan. Húzkodta elő a ládából a kincset, nemzeti radikalizmus gyűrűket húzott az összes ujjára, talált egy nagy turult is, azt is felvarratta magára, aztán egyszer csak leért a láda aljára.

– Pfih – mondta lekicsinylőleg Vona, mert a láda alján csak egy szemöldökcsipesz, egy macska meg egy havashenrik volt, aki a téntaceruzáját nyálazta épp, hogy írjon egy könyvet őróla. Mármint Vonáról.

Vona hamar kiszedte a szemöldökét, ráfeküdt a macskára, és úgy tett, mintha aludna. Kérdezték is rémülten a nemzeti radikálisok: »Te Vona, akkor te most zsúrpubi vagy?«, mire Vona durcásan azt válaszolta: »Nem, csak hejcegnő!«, és elindult a politika nagytermének másik sarkába.

Ott is talált egy nagy ládát, az volt ráírva, hogy »pártok állami támogatása«. Abba is beléje ugrott, alhasig előbb, majd szügyig, mert olyan bőségláda, mint az a láda, nem akadt másutt. Volt abban a ládában költségvetési támogatás, külön támogatás a pártalapítványnak, meg egy a kampányra, és a sok-sok százmilliócska forintnak mindössze az volt a feltétele, hogy máshonnan, titokban nem szabad elfogadni támogatást. Vona jól felmarkolta az összes támogatást, a jó sok száz- meg százmilliót, és már éppen indult volna tovább, amikor az egyik sarokban megpillantotta Simicskát.”