„Minden pártnak érdeke, hogy értelmiségi támogatókat is felmutasson maga mellett. Az LMP-nél nem nagyon látni ismert véleményformálókat.
A szellemi holdudvarunk létezik, és egyre bővül. Látni, hogy a CEU bezárási kísérlete után nagyon sok gondolkodó ember, aki a konzervatív értékeket helyezte előtérbe, megszakította a kapcsolatot a Fidesszel. Ezt én tapasztalom is.
Neveket is tudna mondani?
Nagyon büszke vagyok arra, hogy Lányi András segített a programunk összeállításában. Említhetném Róna Pétert, aki a közelmúltban ott állt mellettem egy köztéri akciónknál, vagy éppen Bod Péter Ákost, akivel személyesen is szoktam pénzügyi, gazdasági kérdésekről beszélgetni. Emellett nagyon megköszöntem Szalai Erzsébet szociológusnak, hogy a Facebookon állt ki mellettem, amikor nőként próbáltak meg az egyik televízióban meglehetősen rosszul sikerült módon bírálni. Nagyon sok segítséget kapok a háttérben olyan emberektől is, akik most nem tudják felvállalni, hogy minket támogatnak. Az például, hogy fillérre pontosan tudom, milyen átcsoportosításokra lenne szükség, annak köszönhető, hogy sokan – akik már láttak közelről ilyen folyamatokat – hosszú órákat szánnak rám.
Vona Gábor nemrég azt mondta, ha a történelmi helyzet úgy kívánja, ő el tudna képzelni egy koalíciós kormányzást akár az LMP-vel is. Erre nyitottak?