Léggömbök

2017. december 25. 19:14

Karácsony óta élnek itt, / Tiszták, ártatlanok, / Ovális lélekállatok.

2017. december 25. 19:14
Sylvia Plath
Ariel

Léggömbök

Karácsony óta élnek itt,
Tiszták, ártatlanok,
Ovális lélekállatok,
Elfoglalják a fél lakást,
Súrlódva bolyongnak csöndes,

Láthatatlan huzatokon,
Nyikkannak, pukkannak,
Ha támadunk, s nyugovóra gördül mind, alig rezzen.
Sárga macskafej, kék hal –
De furcsa holdakkal élünk

Holt bútorok helyett!
Gyékények, fehér falak,
Meg ezek a vándor-glóbuszok
Üres levegőből, pirosak, zöldek,
Gyönyörködtetik

A szívet, mint az óhajok, vagy
A szabad pávák, ha az ősi
Földet megáldják
Csillagfémből kalapált
Tollal. Kis

Öcséd macskaként
Nyivákoltatja a léggömbjét.
S mintha a túloldalán
Ehető, vicces-rózsaszín világot látna,
Beleharap,

Aztán
Hátrazöttyen: víztiszta
Világon tűnődő hasasköcsög.
Kis öklében
Vörös gumifoszlány.

(Tandori Dezső fordítása)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sgt.ELIAS
2017. december 26. 15:36
" Egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel. „Szép a karácsony költészete, de ennek a költészetnek a gyökere véghetetlenül mélyebb, s tulajdonképpen még nem termette meg valódi gyümölcsét közöttünk. Isten – írja Simone Weil – tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre mi is csak lemondással felelhetünk. Innét minden valódi alkotás és minden valódi cselekedet és vállalás mélyén a szeretet alkalma és az aszkézis szabadító jelenléte. De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Creatio, Incarnatis, Passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a szent Szeretetnek a túláradása, »túlkapása«, amely »Krisztust végül is a keresztre emelte«. Egész létünk a szeretet isteni »túlkapásainak« a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzalitása. Ezért, hogy jó hírével mindent bevilágít, hogy térben és időben minden – ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltán meríthet világosságot belőle. De mint a szívünkben lakó isteni szikra, tiszta szeretet: a megtestesült Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz: kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt vereségén túl meggyőzte a világot. A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcseit közöttünk?” Pilinszky János
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!