Vallásháború

„Európának az az igazi baja, hogy már elvesztette azt a képességét, hogy megértse a vallási alapú civilizációk valódi mélységeit, s ez valójában védtelenné is teszi. Ez az oka annak, hogy amikor a nyugati világ kivonul a maga valójában zárt univerzumából, avagy beenged más civilizációs csoportokat, számtalan jelét adja annak, hogy képtelen belehelyezkedni az övétől eltérő, az övével összeegyeztethetetlen hagyományokba. Innen van az a megejtő és ártatlan optimista feltételezés is, hogy a nyugati liberális értékvilág magától értetődően a globalizáció egyetlen eszközeként tűnik fel, s jön a minden alapot nélkülöző jóslat, hogy majd más vallási alapú civilizációk is be fogják látni, hogy a történelemnek nincs más útja, csakis a nyugati típusú »felvilágosult«, azaz ateista modernizáció.

A nyugati világ dogmája úgy szól, hogy keresztyénség és modernitás szükségszerűen szétválik egymástól, sőt szembekerül egymással, s ez a modell valamely rejtélyes oknál fogva az egyetemes emberi »fejlődés« modellje is. Tehát csak idő kérdése, hogy a világ többi, tudatilag »elmaradt« része, mikor hasonul a gondolkodás »fejlődésében« »kiteljesedett« Nyugathoz, amely úgymond már a »történelem vége« felől tekint alá a tévhitek fogságában vergődő »elmaradt« világra. Szerintem ez a nagyképű történelemkép az alapja az integrációba vetett naiv hitnek.

Ezzel szemben a valóság az – ahogyan erre Houellebecq is nagyon jól rámutat –, hogy a vallások hihetetlenül ellenálló képződmények, s az a ma általánosan elterjedt vélemény, hogy a vallási alapú, évezredes civilizációk immár elvesztették közösségi identitásalkotó és valóságértelmezési jelentőségüket, egész egyszerűen nem igaz.”