„Az, ahogyan az ukrán hatalom a kisebbségek jogaihoz viszonyul, tipikus megnyilvánulása a többségi bódulatnak. A nacionalizmus a részegség édestestvére. Az önnön nagyszerűségétől megrészegült nacionalista is csak azt hallja meg, azt látja, azt érzékeli, ami az ő belső világával összhangban áll. Úgy is lehetne mondani, hogy nem lát ki a szemén. Így aztán bármiféle önreflexióra képtelen. Még csak nem is gyaníthatja, hogy ő lehetne az, akivel valami nincsen rendben.
Az ukrán tanügyminiszter hosszan elbeszélget a kárpátaljai magyarság képviselőivel, pedagógusokkal, politikusokkal, de beszélgetőpartnereinek érvei úgy peregnek le róla, mint az olajos bőrről a víz. Ugyanazzal a meggyőződéssel távozik, amivel érkezett: az új törvény voltaképpen a kisebbségek (köztük a magyarok) érdekeit szolgálja, amennyiben hozzásegíti őket ahhoz, hogy anyanyelvi szinten elsajátítsák az ukrán nyelvet, s annak birtokában a született ukránokétól semmiben sem különböző esélyekkel jelenhessek meg a munkaerőpiacon.