„Csakhogy már régóta nem beszélünk megint. Nem halljuk egymás szavát. Amikor például Geszti Péter megírta az utóbbi évek talán legszebb hazafias vallomását (Levél Nemecsek Ernőnek), nem lehetett más, csak piszkos zsidó, aki hogy jön a hazaszeretethez. Amikor Vona Gábor boldog hanukát kívánt, elküldték melegebb éghajlatra a náciját, tanuljon előbb jó modort.
Hiba volna mindezt valami zsidó–magyar kérdéssé redukálni, belemerülve a szavak útvesztőjébe. Többről van szó, régebbi beszorítottságról. Arról is, Magyarországon miért érezzük úgy, hogy a hazafiak nem elég demokraták, vagy hogy a demokraták nem elég magyarok. Miféle sérelmek vezettek odáig, hogy az vált rögeszménkké, e két idea nem tud egymással találkozni a magyarban? Úgy, ahogy Amerikában Walt Whitmanban nagy energiákat kisütve találkozott. A kalapos királyig kell visszamenni, ahol a haladás elnyomást jelentett, vagy még régebbi időkig? Az Etelközig?