Baloldal a baloldal ellen?

„Az 1990 és 2010 között jellemző váltógazdaság alapja – a két, nagyjából azonos méretű tábor – a második Gyurcsány-kormány alatt megszűnt valóságnak lenni, az MSZP-SZDSZ kormányok képviselte establishment-baloldal halálos sebet kapott, amelyből nem csak az éppen ellenzékben lévő legnagyobb jobboldali párt profitált. A pártszerkezet összeomlása vákuumként szippantotta be az Országgyűlésbe a populista jobboldalt és a kormányt sok tekintetben balról kritizáló újbaloldalt is. Mindkét 2010-ben a parlamentbe újonnan bejutó párt sikerének titka az establishment-ellenesség, az új szereplők iránti igény volt, a választási rendszer azonban a legerősebb ellenzéki pártnak kedvezett, amely az ölébe hullott lehetőségnél fogva nekiállt bebetonozni magát a hatalomba, amivel az új szereplőket is kihívás elé állította. Az establishment-baloldal saját megkapaszkodása érdekében a kulturális baloldaliság hagyományaira támaszkodva, az »aki nincs velünk, az jobboldali kormánnyal van« üzenet szajkózásával elkezdte kisajátítani a baloldali térfelet, sikeresen megosztva az estbalishmentellenes új baloldalt, amelynek lendülete a 2010-14 közötti ciklus közepére megtört. Az establishment-baloldal azonban még így sem tudta visszanyerni korábbi támogatottságát és másodjára sem látszik, hogy sikerülne neki, mi több, korábbi legnagyobb pártja épp a kiesés és az ezzel járó párthalál felé araszol. A kérdés az, hogy a kulturális baloldaliságot átlépő, a hideg polgárháborút lezáró ámde baloldali társadalompolitikát hirdető párt meg tudja-e szólítani a kiábrándultakat és a változást követelő szavazókat, hogy lehet-e választások útján nem csak kormányt, de politikai elitet is cserélni.”