„Üde kivétel ebben a reménytelenül álszent világban, és az álszentségben élenjáró Amerikai Egyesült Államokban, a jelenlegi amerikai elnök: Donald Trump, aki ki merte mondani: »A legszebb bennem az, hogy nagyon gazdag vagyok.« Ez az a mondás, ami igazi trollpolitikussá teszi Trumpot, aki arra vállalkozott, hogy mint Andersen meséjében a kislány, hangosan kimondja, amit mindenki lát és tud, vagyis, hogy a király meztelen. Ami esetünkben annyit tesz, hogy a posztfaktuális tényeken alapuló posztvalóságban élő elit zárt világán kívül is van élet, sőt a választók döntő többsége ott él. Ők azok, akiket a posztpolitika posztmodern relativizmusának eluralkodása előtt »népnek«, más szóval »választópolgároknak« neveztek, és akik a posztvalóságot menedzselő bürokratikus elit ténykedésének következményeit viselni, vagy pontosabban, elszenvedni kényszerülnek.
Miközben ők a felelőtlen és átgondolatlan lépések, intézkedések hatásaival birkóznak, a magukat humanistának, együttérzőnek és az emberi jogok hőseinek tartó megmondóemberek folyamatosan önzőknek és rasszistáknak bélyegzik őket. Mert ők, akik az egyetemes emberi jogokért és az egyenlőségért folytatott küzdelem letéteményesei, képtelenek palástolni, mennyire szánalmasnak és visszataszítónak tartanak mindenkit, akik nem ők. Ez a finnyásság jól passzol ahhoz a nihilizmushoz, amely ennek az elitnek a legfőbb iránytűjévé vált. Nem véletlenül állították célfüggvényük fókuszába, hogy az egyént mindenfajta kötöttségétől megszabadítsák, pontosabban megfosszák. Még a férfi női meghatározottságától is.