Az ország esik szét, a miniszterelnök meg sehol – kiakadt a brit lap
Keir Starmer szerintük a nemzetközi politika kaszása.
Marx elhárította Engels invitálását, hogy kísérje el az egyik textilgyárba, és amennyire tudjuk, Marx soha be nem tette a lábát semmiféle gyárba, üzembe, bányába vagy másféle ipari munkahelyre.
„Marx magatartása a tényekkel szemben épp olyan ambivalens volt, mint Hegel filozófiájával szemben. Egyrészt évtizedeket töltött el adatgyűjtéssel, több mint száz hatalmas jegyzetfüzetet írt tele. Másrészt ezek mind könyvárakban, parlamenti jelentésekben megtalálható tények voltak. A tényeknek az a fajtája, amely úgy fedezhető fel, hogy az ember a saját szemével vizsgálódik a világban, nem érdekelte Marxot. Ízig-vérig és javíthatatlanul íróasztalhoz kötődő tudós volt. Az égvilágon semmi se tudta volna rábírni, hogy kimozduljon a könyvtárból és a dolgozószobájából. A szegénység és a kizsákmányolás iránti érdeklődése 1842 őszére vezethető vissza, amikor huszonnnégy éves volt, és cikksorozatot írt a parasztok tűzifagyűjtési jogát szabályozó törvényről. Engels szerint Marx azt mondta neki, hogy »a falopási törvény és a Moselle-környéki parasztság problémáinak a tanulmányozása során látta be, nem elég, hogy csak politikával foglalkozik, és figyelme a gazdasági körülmények s így a szocializmus felé fordult«. Ám arra nincs bizonyíték, hogy Marx valóban beszélt a parasztokkal és a földbirtokosokkal, és a helyszínen ismerkedett meg a körülményekkel. 1844-ben pedig a Vorwarts című gazdasági hetilapba írt cikket a sziléziai takácsok nehéz helyzetéről. De sose ment el Sziléziába, és amennyire tudjuk, sose beszélt egyetlen takáccsal sem: nem is ő lett volna, ha megteszi. Marx egész életében pénzügyekről és ipari kérdésekről írt, de a pénz és az ipar világának mindössze két szereplőjét ismerte. Az egyik a hollandiai nagybátyja, Lion Philips volt, sikeres üzletember, annak a vállalatnak a megalapítója, amely a hatalmas Philips Electric Companyvá fejlődött. Lion Philips jól értesült ember volt, akinek a nézetei az egész kapitalista rendszert illetően tanulságosak lehettek volna unokaöccse számára – ha Marx kíváncsi lett volna rájuk. De csak egyszer kért tőle – technikai jellegű – tanácsot a nagybankokkal kapcsolatban, és bár négyszer járt nála, csak családi pénzügyeket beszélt meg vele. A másik jól értesült ember maga Engels volt. De Marx elhárította Engels invitálását, hogy kísérje el az egyik textilgyárba, és amennyire tudjuk, Marx soha be nem tette a lábát semmiféle gyárba, üzembe, bányába vagy másféle ipari munkahelyre.
Ami még meglepőbb, Marx határozott ellenszenve az olyan forradalmártársaival szemben, akik ismerték az ipari munkakörülményeket – azaz a politikailag öntudatossá vált munkásokkal szemben. Ilyen emberekkel csak 1845-ben találkozott először, amikor rövid időre Londonba ment, és részt vett a Német Munkások Művelődési Társasága egyik ülésén. Nem tetszett neki, amit tapasztalt. Ezeknek az embereknek a többsége szakmunkás volt, órás, nyomdász, cipész, és a vezetőjük erdész. Autodidakták voltak, fegyelmezettek, ünnepélyesek, jó modorúak, híján minden bohémségnek, s bár szilárdan hitték, hogy a társadalmat át kell alakítani, ennek megvalósítását szerény, óvatos lépések révén képzelték el. Marx apokaliptikus látomását nem találták meggyőzőnek, s ami a legtöbbet számított: nem értették és nem beszélték az ő akadémikus zsargonját. Marx pedig lenézte és az elkövetkezendő forradalom ágyútöltelékének tartotta őket, semmi többnek.”
Paul Johnson: Értelmiségiek. Budapest, Európa könyvkiadó, 1999. 102-104.