Gabesz az Ági tanti ölében

Meghalok olyan cuki. De tényleg. Nem aranyos? Tök ari! Meg édi. Most komolyan, annyira, de annyira cuki. Szupi, szupi cuki. Karácsonyra és hanukára piacra kellene dobni belőle pár százezret. Vonáék Gabcsija, mint – az autók hátuljában az a műanyag – bólogató kutyus, a kis hazugságok nagyasszonyának, Heller néninek ölében. A huncut kis ugribugri. Ilyet akar majd mindenki a fa alá. Igazuk van: inkább oda, mint a miniszterelnöki székbe.

*

Történt, hogy Nagybaczoni Nagy Vilmos a hitleri Németországban tett látogatásakor meglepve tapasztalta, hogy a légierő egyik irányítója, Erhard Milch zsidó származású. Milchet aztán háborús bűnösként elítélték. Tudósként nem tűnt fontosnak, ezért került Nürnbergben a vádlottak padjára. Ellentétben például von Braunnal, akinek elfelejtették náci múltját, míg az amerikai űrprogramban szorgoskodott. Később, mikor nem volt szükség rá, némelyeknek eszébe jutott eredeti elkötelezettsége. Ez a kis cetli talán elég lesz, a „morálisan” irányított politikai amnézia nagyenciklopédiájából, bevezetőnek. Kérdésére Nagybaczoni sokkal többet tudott meg, mint amennyit remélt. Göring válasza nagyjából ekként hangzott: azt mi mondjuk meg, ki zsidó, ki nem. Az originált göringi cinizmussal átitatott, áthallásos mondat világos.

Ezzel megérkeztünk célunkhoz, a politikai cinizmushoz.

Előtte azonban pár gondolat a honi antiszemitizmusról.

*

A szó tartalmát lehethetetlen definiálni, különösen mióta az antiszemitizmussal való megbélyegzés politikai fegyverré lett. Antiszemitára sincs szükség hozzá, noha igény, érezhetően van rá. Rövidre fogva: antiszemita az, akire, illetve akikre azt mondják bizonyos körök, netán „mérvadó” személyek. (Göring élt, Göring él, Göring…?) Ha ellenben Netanjahu idelátogat vagy Köves Slomó szólal meg ez ügyben, az lényegtelen. Holott egyetlen működő agysejttel belátható: Magyarországon politikai – azaz kormányszintű – antiszemitizmus nincs. Másféle akad.

Tovább nehezíti a megítélést, hogy a zsidóság nem egységes. A közéleti küzdőtér mindkét oldalán tálalunk zsidókat. A baloldali zsidókra jellemző, ha bármilyen politikai bírálat éri őket, azonnal zsidóságukat rántják pajzsként maguk elé. A legkisebb sérelemre – az író Marton Lászlót idézve –, a holocaust világtörténelmi kihívásával válaszolnak. A módszer legalább annyira elképesztő, amennyire szomorú és veszélyes.

Ezzel szemben a nemzet iránt elkötelezettek ritkán merik megvallani magyarságukat. Elgondolkodtató, hogy Köves Slomó Trianonról tett kijelentése után – miszerint az a magyar zsidóság számára is tragédia –, nem indult valódi párbeszéd, nem történt legalább kéznyújtás. Történelmi pillanat lehetett volna, túllépés a deprimáló gyászliciten, a kinek a fájdalma, felelőssége, vesztesége, gyásza nagyobb tartalmú vádiratokon. A pozitív érzelmi talaj nem jött létre, nem vált kibeszélhetővé a sokféle fájdalom.

Végezetül egy jámbor javaslat: mikor valakit liberálisként pöckölnek orron, rúgnak fenékbe a politikai arénában: ne legyen a következő pillanatban zsidóvá. Szíveskedjék liberális maradni. Legyen szíves egyenlő mércével mérni: ne a politikai haszon, a pillanatnyi érdek alapján. Témánkra fókuszálva: ne a rasszizmus vádjába csomagolja hatalmi céljait.

A Jobbik indulásakor radikálisan magyarként határozta meg önmagát, amihez faramuci hitelesítő jegyként hozzácsapta az antiszemitizmust. Az imént elmondottakból azonban remélem világos: aki ezt „kanyar nélkül bevette”, az a Bibó István-i hamis realisták táborát gyarapítja. Hasonlóképpen politikai balek, amennyiben követi a párt pálfordulásait. Ezt a produkciót már az SZDSZ bemutatta. Ráadásul a Jobbik jelenleg kettős beszéddel próbálkozik.

*

A „cuki filoszemiták lettünk, a múltunk félreértéseken alapul” kampány frontembere természetesen Vona Gábor. Kissé amnéziás ugyan, de ez nem mindenkit zavar. Sokan kíváncsiak a nagy megtérőre. A Spinoza-házban kezdődő, majd – nem nehéz megjósolni – számos fórumon folytatódó politikai „kóserítás” érdekes kísérletnek ígérkezik.

A cél kettős:

Sohasem gondoltuk úgy. Vicceltünk. Talán a kádári kacsingatást érdemes lenne gyakorolni.

Az indulás azonban gyöngére sikeredett: a Vona-interjú sajnálatos módon nézhetetlen. Nem az internet miatt. Mindenesetre, ha felébredünk közben, majd húzunk egyet-kettőt a kurzorral, megtudjuk, hogy a pártvezér összetett személyiség. Feltűnik Gábor, a hiteles; Gábor, a vívódó; Gábor, az érzékeny; Gábor, az önkritikus; Gábor, a figyelmes; Gábor, a meg nem értett; Gábor, a félremagyarázott; Gábor, a „népfront”. Gábor, akinek gazdag belső világa van. Mélyen érző, sajgó filoszemita lelke.

A mutatvány összhatása olyan, mint Karinthytól „A jó tanuló felel”. Vona leginkább Steinmannra, a grófnőre emlékeztet, noha nem elég kongruens. (Montágh Imrétől: kongruencia: mikor a száj azt mondja, amit a szív gondol.) A pártvezéren az alákérdezés sem segít, pedig a riporternő profi módon végzi munkáját. A dialógus hol illedelmesen semmit mondó, hol szimplán képmutató, hol lelkendező. Jobbára azonban érdekfeszítőnek szánt enervált félrebeszélés jellemzi. Érdektelen és hamis. Vona mindjárt az elején kijelenti, hogy a hitelesség kérdése – vele kapcsolatban és úgy általában – nem eldönthető. Dehogynem. Azt csinálom, amit mondtam. Egy közismert könyvből parafrazálva: a te beszédedben az igen legyen igen, a nem pedig legyen nem. Ennyi. Ennél nem is mennék tovább, mert ide van a – dinoszaurusz nagyságú – kutya elásva.

A Jobbik stratégiája pofonegyszerű.

Talán azt sem bánják, ha egy-két felvétel nyilvánosságra kerül. Némi vállrándítás, rosszabb esetben elhatárolódás, mint régen a komcsiknál a formális önkritika, aztán megvolnánk. Göring – kissé rendellenes – plagizátorai majd megmondják ki antiszemita, ki nem. Ebben tévedhetetlenek, mivel a valóság sohasem zavarja őket különösképpen.

*

Nézzük végül – Heller Ágnes mesterével, Lukáccsal szólva – magát a dolgot. Szavazatmaximálási kísérlet folyik. Mindenkit ugyanabba az akolba akarnak terelni, különben Orbán verhetetlen. Vonáék azt a szerepet alakítják, amit az SZDSZ-től már láthattunk antikommunista kamupártként. Az egyfordulós választás miatt azonban változtatni kellett a forgatókönyvön. Itt a gond azzal a nyavalyás választási törvénnyel: már most színt kell vallani, mivel nem lesz két forduló. Nem egyesülhetnek az imént még tüzet és vizet hirdető pártok. Ezért szükséges a kettős beszéd, a filoszemita és antiszemita kártya egyidejű kijátszása, amit egyébiránt még a politikai kaszinóban is hamiskártyázásnak hívnak.

A nevezett kaszinóban a nagypályás pénzemberek súlyos tétekben játszanak fél- és kétkarú rablókon, kártyaasztalnál, rulettnél. Komoly összegeket tesznek színre, számra, egyénre, politikai mozgalomra, mindenre, amire kell. Néhány pártot futtatnak, másokat tartalékolnak a következő négy évre. Szétszednek, összeraknak, indítanak, visszafognak, egyesítenek. Van idejük és pénzük. Mindennek tudják az árát, ezért semminek az értéke nem fontos számukra. Nagymenők. Nagyban gondolkodnak, nagyfogyasztók, már ami az általuk favorizált, majd ejtett pártokat illeti. Nihilizmus és hatalom.

A politikai cinizmus a Jobbiknál szintén a politikai nihilizmusból ered. A programnélküliségből, a túlélési vágyból, a hatalom elérhetetlen, távoli imádatából, a pénztelenségből.

Az őket mozgatóknak ellenben van pénzük és céljuk,

Azt hiszem, ez országépítő projektnek kevés lesz. Ági tanti ölében a kutyuli ezt nem érti, csak bólogat cukin.