Jelentés az ideológiai lövészárokból

2017. november 10. 11:35

Közkeletű vélekedés, hogy XX. század ideológiai irányzatai mára kiüresedtek, és helyüket betöltötte a populizmus, a pragmatizmus és a po

2017. november 10. 11:35
Mezőhegyi Gyula
Polgár Portál

„A jobb és baloldaliság elvetésének, mint elméletnek van egy nyelvi, fogalmi szintje is. Ennek alkalmazását politikusok részéről is megfigyelhetjük, például mikor jobb és baloldal helyett, a XX. és XXI. századi pártok kifejezést kezdik el használni. Pedig azok a társadalmi igények és törésvonalak, amik menték ezek a fogalmak kialakultak mint sem változtak. Olyan sarkalatos és elévülhetetlennek tűnő kérdések, mint az abortusz, az eutanázia és a halálbüntetés vélhetőleg még sok ideig meg fogják osztani a társadalmakat, illetve a politikai teret is mobilizálni fogják jobb és baloldalon egyaránt.

Tartalmilag lehetnek természetesen változások. Elég csak arra gondolni, hogy Magyarországon mondjuk a liberalizmus, mint ideológia, milyen mértékű változásokon ment keresztül az elmúlt pár száz évben. A liberalizmus Deák Ferenc idején a nemzeti azonosságtudatot, a rendszerváltás idején az antikommunista politikai kiállást, ma pedig valami egészen mást jelent. Ugyan a szabadságjogok eszméje, mint állandó tényező megmaradt, mégis azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy Deák a semlegesnemű mosdók, a rendszerváltás radikális antikommunistái pedig a melegházasság miatt aggódtak volna.

Tehát a tartalom változhat, de a forma és keret állandó. Most viszont azt láthatjuk, hogy pont a kereteket akarják fogalmi szinten önkényesen felülírni. Stratégiai okokból persze nem vállalva a saját politikai identitásukat. Ez viszont így, a választókkal szembeni tisztességtelen játszma. Olyan, mint ha kivennénk a kezükből az iránytűt és elhitetnénk velük, hogy igazából nincs is olyan, hogy észak vagy dél. Hisz ezek idejétmúlt és elavult fogalmak. Csakhogy ez egy alapjaiban téves elképzelés. Ugyanolyan “társadalom-mérnökösködési” kísérlet, amit ahogy a XX. században is több alkalommal, a XXI. században is, egyszerűen lefog vetni magáról a társadalom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2017. november 11. 10:07
Érdemes végigolvasni.
Mich
2017. november 10. 17:32
Nincsenek már ideológiák - csak egy libsi-bolsi-náci Katyvasz van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!