A halottkém jelenti 2.

„De bárhogy mozgott is alul a bázis, a nagypolitika szintjén a baloldal és a szélsőjobb a legádázabb ellenséget mindig egymásban jelölte ki. Identitásuknak éppen ez a rámutatás volt az alapeleme, amit ha feladnak, magukat adják fel. Lendvai ezt ismerte fel, amikor szó szerint így fogalmazott: »Az a baloldali párt, amelyik ezzel a Jobbikkal választási szövetséget köt, épp azt adja fel, amiért érdemes volt a világra jönnie.« 

Kár, hogy csak most ilyen kemény Lendvai, valamivel (úgy cirka húsz évvel) talán előbb kellett volna. Most már nem engedné, hogy a Spinoza-ház az utolsó baloldali elemet is kiolvassza az MSZP már alig köhécselő akkumulátorából; nem engedné, pedig a pártnak ma már – a jövő felől nézve – édes mindegy.

Föl sem teszi a kérdést, vajon mi tette lehetővé ezt a liberális pusmogást, ezt a megalázó ajánlatot? Vajon nem az vezetett-e Jobbik társadalmi és politikai térnyeréséhez, hogy az MSZP vezetésében és politikájában nem éppen a korszerű, a nemzetre is odafigyelő baloldaliság, hanem hosszú-hosszú évek óta a mindezekre fittyet hányó liberális túlsúly érvényesült? Ki gyűrte a profitlogika jármába a társadalmat, ki ragasztotta végleg a pártra a nemzetietlenség bélyegét, ha nem a liberális furulyaszóra táncoló MSZP vezetése? Ki tabusította a liberális világszellem mutatóujjának engedelmeskedve, mindenfajta baloldali kifejezés és társadalompolitikai fogalom használatát, ha nem ők? Szili Katalin, s még páran megpróbáltak ugyan némileg kilógni ebből a sorból – meg is kapták a »jutalmukat« érte.”