Levegőileg a Spinozában

„Vona Gábor szerint pártja és a Fidesz az utóbbi években egyszerűen helyet cserélt. A Fidesz a szélre húzott, hogy elvigye a Jobbik szavazóit, míg a Jobbik középre tart, hogy a korábbi szélsőségeitől megrettenteket magához vonzza. Azt a nacionalizmust, amit a Fidesz salátatörvényekbe rejt, Soros képében kiplakátol a házfalakra, a Jobbik puha vizslakölyök-bőrbe burkolva tapogatja idegenül a politikai pulton.

A helycserében felfedezhetjük a felhevült Simicska Lajost, aki az orbáni holtvágányról visszatolatna a Fidesz-rendszer korábbi gyakorlatába. Az a hatalom félt a Kádár-rendszer erős túlélőinek átmentett gazdasági-politikai befolyásától, s a maga törvénytelen eszközeivel megteremtette saját üzleti hátterét; de miközben a demokrácia mezsgyéjén lépkedett, már magában hordta a mai Orbán-rendszer ígéretét. A »korai«, na jó, a 2014-ig tartó rezsim restaurálása az a dicsőséges jövő, amit az Orbánt mint »hatalomtechnikai zsenit« tanulmányozó ihletett Vona közös kormányzásra felkínált a XXI. századi pártoknak, az LMP-nek és a Momentumnak, s amihez mások is felkínálnák magukat. A mai viszonyokat elnézve az a rendszer, meglehet, »elegánsabbnak« tűnt, de tudna mit mesélni róla a Fidesz-MDF koalíció igazságügyi minisztere, Dávid Ibolya, aki a futballismeret hiányától volt kénytelen eljutni a mindent felzabáló kisgömböc, a nemzeti javak 70-30 arányú elosztásának felismeréséig. A vádlottak padjáig, amitől Gyurcsány Ferenc csak azért menekült meg, mert ördögképe markánsabb, mint Dávidé.

Mindennek semmi köze a rendszerváltáshoz, a IV. Köztársasághoz, amiről a baloldalnak beszélnie kellene. Pedig jól mondták a Spinozában: az este másfél órát tart, levegőileg ennyit bírunk.”