Nincs túl nagy őrültség

2017. november 21. 18:01

Egyszer majd minden világos lesz, minden és mindenki a helyére kerül. Én is, meg persze ön is, külügyminiszter úr.

2017. november 21. 18:01
Balavány György
Balavány György
HVG

„Létezhetne állapot, amiben az ún. hivatalos álláspont közel áll a valósághoz – ahhoz tehát, amit a tapasztalat és a tények viszonylag elfogulatlan vizsgálata igazol, és amihez képest a kamu alternatív és periferiális. De ma megint, akár a történelem sok más, sötét időszakában, fordított a helyzet, vagyis önnek rendkívül kedvező. Ma a hazugság a hivatalos, mint az ön telefonhívása is mutatja, az igazság pedig alternatív és periferiális. Aki azt gondolja, hogy van »túl nagy őrültség«, vagyis létezik a hagymázas hazudozásnak oly foka, amit már nem vesznek be az emberek, álomvilágban él. Ma, a tények utáni korban az igazságnak – ami ugye eleve micsoda is –, végleg le kell mondania az elmék feletti monopóliumról. És erre önök kitűnően ráéreztek.

Ha valami kissé vigasztal, az az, hogy létezik tőlünk független, objektív valóság (ezzel egyébként a Popper-tanítvány George Soros nem értene egyet). Higgyenek akármennyien a hazugságban, az attól még válik valósággá. Ki fog derülni, hogy háttérhatalom nincs, a muzulmán liberálisok nem akarják elfoglalni Európát, senki nem kívánja (ugyan, ki és miért kívánná?) bekebelezni édes hazánkat, továbbá a föld nem lapos, Jézus nem volt magyar, a C-vitamin pedig nem gyógyítja a rákot. Ki fog derülni azok számára is, akiket sikerült meghülyíteniük, hogy önök bizony reggeltől estig loptak, csaltak és hazudtak.

Egyszer majd minden világos lesz, minden és mindenki a helyére kerül. Én is, meg persze ön is, külügyminiszter úr.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. november 22. 10:55
Te biztos hogy a helyedre kerülsz Balavány! Valami zárt intézetbe! Az ideje belátható!!!
kmzs232
2017. november 22. 09:25
balavány,te már a helyeden vagy:a moslékos dézsában...
Kanóc
2017. november 22. 09:05
Innen nézve Szijjártó és Balavány is a helyén van: előbbi a külügyben, utóbbi a hávégében. A vágyakozás pedig, hogy "egyszer majd minden világos lesz" jelzi, hogy Balaványnak egyelőre kínzó sötétség van a fejében.
Mitadisten
2017. november 22. 08:40
Liberális muzulmánok?!Az vajon mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!