Orbán Viktor: Fél éve még senki nem akart hallani a békéről, ma pedig mindenki erről beszél (VIDEÓ)
Ez a magyar elnökség legnagyobb eredménye.
A politikai elbutulás jele lenne, ha a tényeket lazán kezelő, olykor paródiába hajló Soros-konzultáció idején erről megfeledkeznénk.
„Soros György akkori tevékenységét nem lehet egyetlen mondattal megítélni. Amikor az állam visszaszorulóban volt, tőkeerős magánszféra pedig még nem létezett, alapítványa például a kulturális szférának nyújtott támogatásával, ösztöndíjaival nagy szolgálatot tett, értéket mentett és teremtett. Még ha volt is egy kör, amelyet ideológiai alapon előnyben részesített. A rendszerváltás, a demokratikus átalakulás egyik ösztönzője volt, de abban is nagy a felelőssége, ahogy félresiklott a folyamat.
A korrektség és a történelmi hűség kedvéért rögzítsük: a generációs alapon szerveződött Fidesz a korszak fontos, de nem főszereplője volt. Radikális, tabudöntő belépője, a kerekasztal-tárgyalásokon való érdemi szerepvállalása, majd az első szabad választás után kis parlamenti pártként vett részt a politikai életben. Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén emlékezetes, hatásos és bátor aktuálpolitikai beszédet mondott – miközben a többi szónok, aki átélte és megszenvedte a forradalmat és az elnyomatás évtizedeit, a megrendültség hatása alatt állt az emelvényen –, de a történelemhamisítás határát súrolja, aki a szovjet csapatok távozásának okai között ezt a fellépést is megemlíti. Rám ott, a Hősök terén inkább a beszédnek az a része gyakorolt hatást, amikor Orbán Viktor az állampárt és útitársai által erőltetett hamis megbékélési retorikával szembemenve éles különbséget tett elnyomó és elnyomott, elkövető és áldozat között. Ezért is tartozik a politikai paródia kategóriájába, amikor Gyurcsány Ferenc október 23-án szinte magát állítja be a ’89–’90-es Fidesz örökösének. A láthatóan hasonló ambícióval fellépő Momentum pedig arról feledkezik meg, hogy a fiatalság és az ádáz rendszerellenesség kompetencia, felkészültség híján kevés az üdvösséghez.
A rendszerváltáskor, illetve a kilencvenes évek első felében történtek alapvetően határozták meg az ország által azóta leírt pályát, a mozgásterünket. Sok tévedés után én is csak később láttam világosan, hogy mennyi kárt okozott a neoliberális politika, a túlhajszolt privatizáció vagy az elmaradt igazságtétel. A sorsdöntő pillanatban az akkori „Soros-terv” végrehajtójaként a trianoni megemlékezésről kirohanó Fidesz leginkább csak a káros folyamatokat erősítette, és ott támadta az MDF-et, ahol el akart térni ezektől. A politikai elbutulás jele lenne, ha a tényeket lazán kezelő, olykor paródiába hajló Soros-konzultáció idején erről megfeledkeznénk.”