Senkit ne bántsanak a KFC-ben

„Egyrészt én vagyok az, aki tényleg rajong a KFC-ért, mert az omlós panír, meg a 11 titkos fűszer, és ezt a vonzalmam nem is szégyellem. Másrészt én vagyok az, aki ennek ellenére soha többet nem megy KFC-be, miután véresre verték a Király utcai gyorsétteremben. De csévéljük vissza kicsit az eseményeket: vasárnap van, este fél tíz múlt és én éppen távoztam a Corinthia Grand Hotelből, ahol viszkikóstolás zajlott, én például tokaji aszús hordókban érlelt skót viszkit forgatva szidtam az új iOS 11-et az Index egykori dizájnerével. Süppedős szőnyeg, vágott virág, megtévesztően európai hangulat. Volt még majdnem fél órám, hogy találkozzam egy barátommal, aki hétfőn reggel utazott vissza Svájcba, ezért gondoltam adok a körülöttem lassan köröm alatt felgyűlő koszra hasonlító előítéleteknek, és eszem valamit a KFC-ben.

A sorban még elbeszélgettem egy párral, akik előadták ugyanazt a számot, amit hetente kétszer látok: a fiú megismer, vadul indexezik, a lány meg néz, hogy fogalmam sincs ki ez, és nem, akkor se tudom, ha mindig van vele a videókban egy nagydarab szakállas. A pár előttem rendelés nélkül távozik. Én kérnék, de a pénztáros fiú jelzi, hogy csak elvitelre lehet. Én visszakérdezek, hogy nem lehetett-e volna esetleg ezt a sor elejére kiírni, és akkor nem ácsorgok itt annyit.

»De lehetett volna. Ha nem kérsz semmit, kiállnál a sorból?« – kérdezi a srác, és nekem ezen a ponton egy kicsit sok lett ez. Nem vagyok egy kiköpött William Foster az Összeomlásból, nem akarnék fegyverrel hadonászni, csak mert fonnyadt a saláta a hamburgerben, de az elmúlt pár nap megviselt: találkoztam már flegmán értetlenkedő bolti eladóval, nagyon elfoglaltan megvárakoztató felszolgálóval, és egy étteremvezetővel, aki arra a kérdésre, hogy miért nincs éppen nyitva a konyha, annyit válaszolt, hogy csak.

Ezért most, így a hét végén, bátran kikértem a vendégkönyvet. Nem vagyok egy nagy feljelentő, nem szoktam minden rosszindulatot kétszer iktatni, ezért azt gondoltam, hogy annyit írok majd csak bele: Bunkó a kiszolgálás. Üdvözlettel: Szabó Zoltán »Nincs« – válaszolt a pénztáros. Ott szokott lenni, de most nincs. Itt egy kicsit elkapott a jogaiért, meg persze a rántott csirkecombjáért küzdő kisember haragja, és mondtam, hogy vendégkönyvnek lennie kell, szerintem hívja ide az üzletvezetőt. Az üzletvezető sietve érkezett, kezében egy A4-es, üres fénymásolópapír, hogy akkor ide írjam le, mi a bajom, és húzzak el. Én persze mondtam, hogy ennyire nem vagyok hülye, ezt a fecnit egyszerűen ki fogja dobni, a panaszkönyv lényege éppen az, hogy hivatalos dokumentum, kötelesek válaszolni, és talán valaki az egyik képzésen elmagyarázza majd az újonnan felvett munkatársaknak, hogy nem kell direkt seggfejnek lenniük a vendégekkel.

»Kidobjam?« – szólt bele a beszélgetésbe a megtermett biztonsági őr, az üzletvezető meg gyorsan rövidre zárta a vitát a papírlappal és a panaszkönyvvel: »Dobd ki«. A biztonsági őr nem kért meg arra, hogy távozzak, sőt még csak fel sem szólított: egyszerűen megragadott és irtózatos erővel végigráncigált az éttermen, majd kidobott az ajtón. Amikor kissé döbbenten felnéztem, csak annyit tudtam kérdezni, hogy ugye nem fogsz még megütni is?

Ekkor ütött meg először. Ököllel. Leesett a szemüvegem, és éreztem, hogy az orrom elönti a vér. És előbújik belőlem a kétségbeesetten dühös Kohlhaas Mihály, aki itt és most nem fog szépen hazamenni és nem elégszem meg annyival, hogy ír egy lehúzó értékelést erről a helyről a Foursquarre. Elővettem a telefonom és szóltam a biztonsági őrnek, hogy felveszek mindent és most bemegyek, beszélek az üzletvezetővel, mert nem hiszem, hogy ez a KFC-ben a rendszerszintű panaszkezelés. A videó szerint ezután már csak annyit ismételgettem, hogy ez most komoly? Beléptem az ajtón, majd felvettem videóra ahogy többször megüt, amíg a földre nem esek. Ezután hívtam a rendőrséget. A biztonsági őrt garázdaságért állították elő, engem sértettként hallgattak ki, miután a szám több öltéssel összevarrták a balesetin.
Naponta vernek meg kötekedő vásárlókat, mégis mit akarsz?

Semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy egyetlen pillanatra azt érezzem, hogy legalább a multinacionális nagyvállalatok nem úgy működnek ebben az országban, mint valami MGTSZ. Hogy hiába a rendszerszintű erőszakosság, meg hogy újból terjed, hogy hiába van igazad, kussolj, de legalábbis beszélj halkan, tisztelettel az elvtárssal, a kapitalizmus azért még működik, és képes kezelni az ilyen jellegű hibákat. 
Nem érdekel a személyes felelősségre vonás, az a rendőrség és a munkáltató dolga, engem az érdekel, hogy a KFC-t is működtető Amrest elnézést tud-e kérni, és tudja-e garantálni, hogy

• Ezentúl nem agresszív, frusztrált biztonsági őröket alkalmaznak, hanem olyanokat, akik képesek normálisan kommunikálni a problémás vendégekkel.
• Megvizsgálják-e, hogy mégis hogy lehet, hogy nem volt az étteremben panaszkönyv, és hogyan fordulhatott elő, hogy a biztonsági őr jelvényén se a neve, se valami, a későbbi panaszt megkönnyítő azonosítószám nem szerepelt?
• Hogy hajlandóak e nyilvánosan megosztani, hogy ezentúl mit tesznek azért, hogy az üzletvezetők képzésébe beépüljön a panaszkezelés?

Ezenfelül szeretném, ha a KFC-t is működtető Amrest az esetleg felmerülő orvosi költségeken túl 500 ezer forintot fizetne kártérítésként, mert a munkatársuk a boltjukban nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott egy vendégnek. Ebből az ügyből nem szeretnék hasznot húzni, csak annyit szeretnék, hogy a cég ezt az összeget, ami a Király úti KFC pár órás forgalma csupán, november 1-ig utalja át egy általam meghatározott, gyermekekkel, szegényekkel és elesettekkel foglalkozó alapítvány számlájára. Bevallom, fogalmam sincs, hogy ekkora összegű nem vagyoni kártérítést megítélne-e ebben az esetben egy magyar bíróság, de nem is pereskedni akarok: hanem azt érezni, hogy ritkán, de mégis úgy működik itthon valami, mintha Európában lennénk.

Részeg voltál, megvertek, hol itt a történet?

Először is az orvosi látlelet szerint sem voltam részeg, de elismerem, hogy nem köptem ki a viszkiket kóstoláskor. Ennek ellenére egyszer sem ütöttem vissza, és semmilyen, felületi sérülést sem okoztam a biztonsági őrnek, egyszerűen hagytam hogy hülyére pofozzon. Minden bizonnyal éppen azért hitte, hogy ezt megúszhatja, mert hétvégente rendszeresen fordul elő, hogy részegeket kell kidobniuk az étteremből és az igazi részegek azután nem panaszkodnak, inkább hazaszédelegnek.

Miért nincs ebből cikk az Indexen?

Sokat gondolkoztam, hogy jó-e, ha ezt kiírom magamból, azzal a vicces felhanggal, hogy én vagyok jelenleg a magyar sajtó önkéntes KFC-szóvívője, a legnagyobb rajongó, erre még engem is laposra vernek. De aztán úgy döntöttem, hogy nincs is annál rosszabb, mint amikor az újságíró a lapot és a nyilvánosságot kalapácsként lengetve intézi el az ügyeit. 

Azt remélem, hogy ez már nem az az ország, ahol félrerakják a legszebb paradicsomokat a művész úrnak, és az elvtárs pult alól kapja a felsált. Én nem azt szeretném, ha engem többet nem vernének meg a KFC-ben, hanem azt akarom elérni, hogy a részeg bulizókat, de még az apróval betévedő hajléktalanokat se bántsák. És a KFC mellett a Pizza Hutot, és a Starbucksot is működtető Amrest Magyarországon éppen úgy vállalná a felelősséget az ilyen hibákért, mint ahogy ezek a márkák tennék az Egyesült Államokban.

Éppen ezért nem zavar, sőt szeretném, ha ezt a posztot megosztanátok, esetleg cikket írnátok belőle, érdekel, hogy az Amrest egyáltalán válaszol-e, és ha igen, akkor semmitmondó mellébeszélés vagy áldozathibáztatás helyett megér-e nekik 500 ezer forintnyi adomány azt, hogy felelősségteljes cégként tudjanak megjelenni ebben a történetben.”