Az itthon már rég hitelét veszített ellenzék a Grässle-látogatás tényét is sikernek tekintette. Azt remélte, hogy annak következtetései felhasználhatók lesznek a választási küzdelemben. Úgy tűnik, hogy ez a várakozásuk teljesül, csak épp nem az ő javukat szolgálja. Hiszen a 4-es metró a probléma, mégpedig olyan súlyos, hogy akár a teljes összeget vissza kell fizetnünk, köszönhetően a 2010 előtti kormányzásnak. Háromszázmilliárd forint nem kis pénz. Esetleges elveszítését az MSZP kormányzásának köszönhetjük, aminek a felelőssége alól Gyurcsány Ferenc azzal, hogy új pártot alapított, nem vonhatja ki magát. A börtönhöz nem a felcsúti kisvasút, hanem a 4-es metró visz közelebb. Ezt a felelősséget elsősorban majd tavasszal, az urnáknál kell viselniük. Nem biztos, hogy lesz jogi felelősségre vonásra is mód, hiszen a hozzá nem értés nem büntethető. De a kormányrúdtól mindenképp tartsuk távol őket.”