Feledékeny legény a gáton

2017. október 31. 09:07

2009-ben épp a hatalmon lévő MSZP–SZDSZ-képviselők szavazták meg ugyanezt a nyomvonalat.

2017. október 31. 09:07
Pilhál György
Magyar Idők

„Szózatának lényege: 2010 előtt állítólag még senki nem támogatta, hogy a gát a part menti nyomvonalon legyen, erre most tessék… A bősz hőbörgés csak akkor hagyott alább, amikor Tarlós István főpolgármester a rétor figyelmébe ajánlotta: 2009-ben épp a hatalmon lévő MSZP–SZDSZ-képviselők szavazták meg ugyanezt a nyomvonalat. Még előnyként is hivatkoztak arra, hogy így a terület továbbfejleszthető lesz. Ehhez képest most épp Horváth frakcióvezető úr ágaskodik itt a legjobban. Memória, elvtársak! Memória!

Azon az ominózus (2009-es) szavazáson egyébként harminchat szocia­lista és szabad demokrata képviselő igen szavazatával – nem és tartózkodás nélkül – határoztak a nyomvonal mellett. (Az ellenzék aznap bent sem volt a közgyűlésben.)

Kár, hogy erre Horváth Csaba »nem emlékszik«, vagy csak kiment a fejéből. Megjegyzem, a részletekről meg lehetne kérdezni akár a városháza akkori tekintetes elöljáróit is, például Demszky Gábor főpolgármestert vagy helyettesét, Hagyó Miklóst. Netán az akkor még szocialista színekben gombnyomogató Gy. Németh Erzsébetet, aki most a DK frontembere. (Igaz, Erzsike elsősorban »metrós«; földalatti­vitái Tarlós Istvánnal csak azóta lanyhultak, amióta a 4-es metró eltapsolt milliárdjai után kutakodó OLAF-bizottság őt is meg akarta hall­gatni a disznóság részleteiről.)”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2017. október 31. 11:59
Libsibolsináci Katyvasz = Amnézia Párt
GV0917
2017. október 31. 10:32
-Az egész olívaaszalóssy Gabriel de genere Canis Merga Demssky assessoraira jellemző, akik már el is felejtették, miért pörölnek oly vadul, hiszen a "Kopaszi gát" vagy a BKV örgrófság ,Dalmáciában, /itthon a 4. metro-kazamata/,nem várépítés.. Miközben a "Hús Hagyó" allergiás lesz a párizsitól..Bonyolult... Hallgatni arany, vádaskodni muszáj!Miért? Mire napirendre kerülne, elfelejtik. Mire megjelennek a "szatelliták" és ki akarják venni a részüket a buliból....Mi ellen kell tüntetni, "polgári és huligán engedetlenséget" prolongálni?Ne kérdezz! Elég ennyi : ORBÁN a FŐ ELLENSÉG? Meg aki mellette áll? Mi vagyunk, a NÉP (teszünk rátok magasról ,hőbörgők, pepiták és egyebek. Itt nem lesz kormányváltás, még műszakváltás sem...) Foglalkozzatok a művészvilág erkölcsi csődjével. Jó dolgotokban mindent lerántotok a SAARBA-magatok szintjére! nektek naponta gumicsont kell!
madarasi.abel
2017. október 31. 09:52
És lám, miért hazudik ez a semmi bitang véglény: van, aki lelkesen bólogat az egészre. Anélkül, hogy a tényeknek utánamenne. Itt vannak a birkák, sorakoznak a mandis kommentfalon. Nektek ez egy cseppet sem kényelmetlen? Gerincetek hogy van?
madarasi.abel
2017. október 31. 09:50
"Kár, hogy erre Horváth Csaba »nem emlékszik«" Afaszért hazudsz már megint? http://hvg.hu/itthon/20171020_Az_MSZPs_Horvath_Csaba_egyszer_mar_aldasat_adta_Budapest_legnagyobb_ingatlanpanamajara
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!