Nekem 1956 a csalódásról, a cserbenhagyásról szól
A politikusok és a politika megfojtja a normális emlékezést és ünneplést.
Lehetővé kell tenni, hogy az idős emberek 65 éves koruk után is dolgozhassanak.
„A lakosság elöregedik. A 65 évnél idősebbek aránya az OECD-országokban 2015-ben 16 százalék volt, a század közepére 25 százalék lesz. Ez rontja a munkaképes korúak és az eltartottak arányát, és számtalan társadalmi-gazdasági problémát okoz: munkaerőhiányt, stagnáló gazdaságot, csökkenő adóbevételeket, a költségvetési kiadások elszaladását, a nyugdíjalapok és az egészségbiztosítás megterhelését. Ez utóbbi kettő már ma is a gazdag országok GDP-jének a 16 százalékát teszi ki.
A szociális érzékenységű kormányok gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket hoznak – nem sok eredménnyel. Bár könnyen meglehet, hogy azok nélkül még kevesebb gyermek születne. A fogyasztói társadalomban nem divat a többgyermekes nagycsalád. A bevándorlás elősegítése ezt a problémát hivatott orvosolni, de már egyre több ország látja be, hogy a harmadik világból jöttek esetében ez nem járható út. A megoldás kulcsa abban rejlik, hogy a hosszabb életkor egyben több egészséges évet is jelent.
A mai hetvenesek – testi-lelki állapotukat tekintve – a hetvenes évek hatvanasainak felelnek meg. Ezért lehetővé kell tenni, hogy az idős emberek 65 éves koruk után is dolgozhassanak. A dánok, úgy tűnik, megtalálták a megoldást. Egyrészt nem engedik, hogy a fiatalok szinte tetszés szerinti ideig elhúzzák egyetemi éveiket, másrészt kitolják a nyugdíjkorhatárt.”