Remélhetőleg így is lesz összefogás, mindazok összefogása, és tüntetése az egyre veszedelmesebb hatalom ellen, akik éppen ezért a csak az önérdeket szem előtt tartó arroganciájuk, és a közérdekkel szembeni önzésük miatt nem fognak ezekre a különutas pártocskákra szavazni.
Szégyen, hogy Magyarország polgársága évtizedek óta tűri azt, hogy egy paranoiára hajlamos hazug irányítsa az országot.
De legalább akkora szégyen, hogy ebben az országban, ebben a társadalmi és politikai helyzetben, a lakosság hetven százalékának teljes anyagi, egzisztenciális és morális kiszolgáltatottsága mellett ez (vagyis ezek a pártok és szűk látókörű politikusaik) az ellenzéki kínálat (tisztelet a kevés kivételnek). Legalábbis 2017-ben, hiszen a 2018-as választásokra készülve – önhibájából – javarészt ebben az állapotban van a baloldali demokratikus ellenzék.”