Feljelentett a balos német miniszter egy nyugdíjast, aki az interneten gúnyolta őt
A nyugdíjasnál házkutatást tartott a rendőrség egy mémre hivatkozva.
A nagy tech-cégek vezetőinek meggyőződése, hogy az Isten által a teremtésben elkövetett hibákat az ő kötelességük kijavítani.
„A haladás híveinek véleménye rendkívül sokszínű. Ez, logikailag, abból következik, hogy ők imádják a vélemények sokszínűségét, ugyanakkor csak a sajátjukkal megegyező véleményt tűrik el, ergo az ő véleményük már éppen eléggé sokszínű. Így minden további már túlzásnak minősül, és mint ilyen: kerülendő. Mert úgy van az, hogy a vélemények sokszínűségét a haladók egyfajta mennyiségi skálán tudják elképzelni. Az »én szeretem a buzikat« – »én még jobban szeretem a buzikat« – »én buzi vagyok« sor – az ő véleményük szerint – maga a virágzó sokszínűség, a vélemények szabad, áradó burjánzása, ám az »én nem szeretem a buzikat« az nem vélemény, hanem fasizmus. Az meg ugye betiltandó.
Persze mit sem érne a forradalmi elkötelezettség, a rettentő erőfesztések a haladás előmozdítására, ha nem találnának szövetségesre a nagy tech-cégek vezetésében. Ezek a vezetők, a feljelentőkhöz hasonlóan, a modern felsőoktatás romkocsmájának termékei. Nekik is meggyőződésük, hogy az Isten által a teremtésben elkövetett hibákat az ő kötelességük kijavítani. Elvégre ők mégiscsak jobban átlátják a dolgokat, hiszen tudnak programozni. A legszívesebben egyetlen delete-billentyű segítségével kitörölnék az egész világmindenséget és újra írnák, mondjuk java nyelven, mert az platform-független. Az, hogy ki vagy kik döntenek ezekben az ügyekben nem tudható. Nevezzük ezt üzleti titoknak. A nagy közösségi-média szolgáltatók ugyanis magáncégek, ezért azután védi őket az üzleti titoktartás. Ilyenkor. Máskor, mikor piszkálják őket bármiért, akkor viszont nem győznek lamentálni szolgáltatásaik társadalmi fontosságáról, a modern nyilvánosságban játszott hihetetlenül fontos, »demokratikus« szerepükről. Ha ők tiltanak be bárkit, vagy bármit, az belső ügy, senkinek semmi köze hozzá, ha véletlenül valaki őket akarja betiltani, na az már össztársadalmi ügy, cenzúra, miegyéb.
Túl ezen, azt sem tudhatjuk, vajon milyen elvek, szabályok alapján ítélnek »károsnak«, »veszélyesnek«, »sértőnek«, vagy – horribile dictu – »kirekesztőnek« valamit. A sajátos libsi dialektika értelmében a kirekesztők kirekesztése egyenesen kívánatos. A fogalmak meghatározatlansága, tartalomnélkülisége, tág teret nyit az önkénynek, így az ideológia-vezérelt kitiltások egyre szaporodnak.
Ide jutott a felvilágosodás legfőbb követelése a szólásszabadság, a felvilágosodás követő kezén. Nem magyar jelenség ez, mindenütt így van szerte a nyugati világban. És még mondja valaki, hogy csak Magyarországtól kell félteni a demokratikus értékeket.”