Orbán nem győzött meg senkit, csak előre látta, hogy esni fog

2017. szeptember 19. 11:09

​Orbán valóban a kezdetek óta mondogatja ugyanazt migrációügyben, de ez nem jelenti azt, hogy ő győzte meg az Európai Uniót.

2017. szeptember 19. 11:09
Kerner Zsolt
Kerner Zsolt
24.hu

„ Orbán valóban a kezdetek óta mondogatja ugyanazt migrációügyben, de ez nem jelenti azt, hogy ő győzte meg az Európai Uniót. A magyar miniszterelnök a migrációval kapcsolatban évek óta Európa rossz lelkiismeretét játsza, de ahhoz, hogy ekkorát forduljon Brüsszel, kellett egy csomó más dolog is.

Az első a kvótarendszer csődje. Bár az Európai Bizottság még a múlt héten is azt közölte, hogy elégedett a menekültek elosztásával, a rendszer valójában nem működik. Sem elméletben, sem gyakorlatban. Elméletben részben Orbán gáncsolta el, mert a visegrádi országok akadályozták meg a leghatékonyabban, hogy értelmes számú menekült elosztásáról dönthessenek. Az EU-ba a menekültválság kezdete óta másfél-kétmillió ember érkezett, a kvóta összesen 160 ezer elosztásáról szólt, ráadásul csak Olaszországból és Görögországból. Nem ez tette volna igazságosabbá a rendszert.

De ha még igazságosabbá is lehetett volna tenni, akkor sem működött. A legutóbbi adatok szerint még ezt a 160 ezer embert – az összes menekült körülbelül tíz százalékát – sem sikerült elosztani. Jelenleg a negyedénél tartunk, és nem azért, mert Magyarország nem volt hajlandó elvállalni a maga alig több mint ezer emberét. Jelenleg az egész rendszer működésképtelen, és ez önmagában azt üzeni a tagországoknak, hogy a kvóta halvaszületett ötlet, ha így van, ha nem.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. szeptember 20. 09:43
Mit látott előre, te szerencsétlen! Már rég zajlott a tömeges invázió, amikor megépült a kerítés. Semmi ok nem volt már akkor sem, és most sincs annak feltételezésére, hogy az álprobléma majd elmúlik magától, mint a rossz idő. Nem ő lát előre, hanem ti nem láttok még utólag sem semmit.
Anonymtalan
2017. szeptember 19. 17:10
Van az NT Kernel (Windows), van a Linux Kernel, van a Darwin Kernel (MacOSX/iOS), van a Nano Kernel (Windows CE) és van a 24 Kerner.
Mich
2017. szeptember 19. 14:22
inkább így, Seggfej: Orbán győzött, de a bevándoroltatókat nem lehet meggyőzni - és ezt ő már előre látta.
cutcopy
2017. szeptember 19. 14:07
"Orbán valóban a kezdetek óta mondogatja ugyanazt migrációügyben, de ez nem jelenti azt, hogy ő győzte meg az Európai Uniót" Így van, ez azt jelenti, hogy ő látta jól és neki volt igaza a kezdetektől..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!