A migránskvóta végzetes tévút

Az Európai Unió Bírósága ítéletével elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét, és kimondta, hogy a belügyminiszterek tanácsa 2015 őszén jogszerűen alkotta meg a két ország által támadott kvótahatározatot. 

Lezárult a jogi szakasz

A jogi vitát

A határozat kötelező, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Magyarországnak és Szlovákiának is részt kell vennie a kvótahatározat által előirányzott uniós áthelyezési mechanizmusban, amelynek keretén belül a határozattal érintett 120 ezer menedékkérőből 1294 menedékkérőt helyeznek át hazánkba. Ráadásul Magyarországgal szemben elindult a kötelezettségszegési eljárás is, amely minden bizonnyal pénzbüntetéssel szankcionálja hazánkat, amennyiben nem hajtja végre a határozatot. 

Arról, hogy milyen jogi problémák merülnek fel a kvótahatározat elfogadásával kapcsolatban, illetve arról, hogy hogyan érvelt a magyar kormány és a bíróság a kvótaperben, a Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal készült interjúnkban olvashatnak.

Tényleg csak 1294 emberről van szó?

A kötelező kvóta végrehajtásával kapcsolatban nem csak 1294 menedékkérő áthelyezéséről beszélünk, hanem ennél jóval nagyobb horderejű kérdésekről. 

A magyar kormány azon politikai érve, miszerint egy kvótaalapú áthelyezési rendszerben való részvétel megnyitná a politikai utat a felülről nyitott, automatikus áthelyezési mechanizmus előtt, gyakorlatilag már az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntését követő egy órán belül megalapozást nyert.

A Politico ugyanis rögtön megírta, hogy készül az Európai Bizottság azon javaslata, amely megduplázná a menekültáthelyezési programban résztvevők számát. 

Hiába próbálta ezt gyorsan cáfolni az Európai Bizottság, hiszen Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke megerősítette, hogy az Európai Bíróság kvótaügyben hozott ítélete elősegítheti az áthelyezési kvóták megemelésének tervét, valamint a dublini rendszer reformját.

A felülről nyitott kvótajavaslat

Azt pedig már tudjuk, hogy az Európai Bizottság milyen javaslatot terjesztett elő 2016 tavaszán a Tajani által emlegetett dublini rendszer reformjára.

Ez a javaslat az úgynevezett automatikus, felülről nyitott kvótajavaslat, amelynek lényege, hogy nem csak 120 ezer embert osztanak szét a tagállamok között – mint a kormány által most támadott kvótában –, hanem egy összetett képlet és feltételrendszer alapján automatikusan mindenkit, aki belép az Európai Unió területére.

Ebből az következik, hogy a magyar kormány által támadott 120 ezres kvótánál (ami alapján 1294 ember jutott Magyarországra)

Elég csak az elmúlt két évre gondolnunk, amikor is legalább másfél millió ember érkezett Európába. Ha egy ehhez hasonló tömeget szeretnénk a jövőben kvótaarányosan elosztani, akkor a jelenlegi arányok szerint Magyarországra körülbelül 16 ezer embert kellene áthelyezni. 

Ráadásul figyelembe kell venni a család egységének elvét is, ami egy menekültjogi alapelv. Az elv kimondja, hogy legalább a menekült házastársának és egyenes ági leszármazóinak meg kell engedni, hogy a menekülttel együtt éljenek a védelmet nyújtó országban – akkor is, ha ők maguk nem menekültek. Ez azt jelentené a gyakorlatban, hogy egy másfél milliós tömeg esetén hazánkba áthelyezett és adott esetben befogadott 16 ezer menekült száma pillanatok alatt legalább megkétszereződhet, megháromszorozódhat.

Az az érv tehát, hogy csupán 1294 ember befogadásáról van szó, ami még nem annyira terhelő Magyarország számára, meglehetősen sántít. Látható ugyanis, hogy a tervek szerint az 1294 fős kvóta csupán az első lépés, és Brüsszel stratégiai célja egy olyan állandó elosztási mechanizmus bevezetése, amely a jövőben érkező tömegekre automatikusan vonatkozna.

Hol vannak a Willkommen határai?

Fontos leszögezni, hogy az az álláspont, miszerint pusztán szolidaritásról és 1294 ember befogadásáról van szó, elvi alapon is kiszolgáltatottá teszi az országot a jövőre nézve.

Ha 1294 emberrel szolidárisak vagyunk, akkor mi lesz a többiekkel? Hol húzzuk meg a Willkommen határait? Mi történik a szolidaritással akkor, ha megint több millió ember indul Európa felé? 

Mert az, hogy tömegek indulnak útnak, az szinte egészen biztos. Minden demográfiai trend szerint a következő népességrobbanás Afrikában megy végbe és ennek következtében 40 év alatt a kontinens népessége megduplázódik. Ezt még súlyosbíthatja a klímaváltozás, az elsivatagosodás, a művelésre alkalmas területek csökkenése. Ha Afrika a mostani 1,2 milliárdos népességét nem tudja megtartani, akkor a jelenleginél szűkebb élettér mellett mégis hogyan lesz majd képes 2 milliárd főt megtartani? Nyilvánvalóan sehogy. A kvótaszerű állandó mechanizmusok pedig pont az afrikai tömegeknek szolgálnak majd meghívóul. 

Ha tehát kizárólag erkölcsi alapon állunk a migrációhoz a szolidaritás és a befogadás fontosságát hangsúlyozva, akkor adott a kérdés: ha 120 ezer ember kapcsán fontos a sokat hangoztatott szolidaritás, akkor mi a helyzet több millió ember kapcsán? Az elvek, ugyanis nem változnak a számok függvényében. Ha tehát a magyar kormány beadná a derákát a 120 ezer ember kapcsán, akkor azzal megnyitná a kaput egy ennél jóval nagyobb és átfogóbb kvótajavaslat előtt.

Miért rossz a kvóta a kibocsátó országoknak?

Az is egyértelmű,  hogy a kvótaszerű javaslatok nem használnak sem a kibocsátó országoknak, sem a menekülteknek és végső soron magának az Európai Uniónak sem. 

ami azt jelenti, hogy jellemzően a kibocsátó országok legjobban képzett állampolgárai élnek a migráció lehetőségével. Ezek az emberek annak tudatában kelnek útra, hogy Európában befogadják őket, és a kvóta szerint kerülnek majd elosztásra a tagállamok között. Ez a fajta szívóerő elsősorban a válságban lévő országoknak a legjobban képzett, mobilis állampolgárait érinti, ezzel alaposan megnehezítve azt, hogy egyszer ezekben a régiókban is megkezdődhessen egy hatékony újjáépítési folyamat. 

Miért rossz a kvóta a menekülteknek?

A kvóta azt célozza meg, hogy az Unió területén belül bírálják el a menedékkérelmeket. Ehhez viszont a menedékkérőknek át kell kelniük az életveszélyes Földközi-tengeren, ahol embercsempészek fogadják őket gumicsónakokkal, nem egyszer használhatatlan mentőmellényekkel. Ebbe a szerencsétlen helyzetbe hajszolnak bele százezreket, ezért a kvóta humanitárius szempontból is elégtelenre vizsgázott.

Ráadásul a menedékkérők jóléti illúzióval érkeznek Európába, amikor pedig ebben csalódnak, az sokakban komoly frusztrációként fog lecsapódni. Ez a frusztáció pedig könnyen lehet a radikalizáció táptalaja, ami egyenes út az iszlamista terrorizmushoz. 

Miért rossz a kvóta az Európai Uniónak?

A kvóta az Európai Uniónak sem megoldás, hiszen meghívót jelent Európába, ami hosszú időre fenntartja az EU-ra nehezedő migrációs nyomást. 

Ezt a gyakorlat igazolja, hiszen eddig az áthelyezendő 120 ezer emberből csak 20 ezret helyeztek át. Ráadásul egy részük azonnal ott hagyta a számára kijelölt országot és visszament Németországba. 

Ahhoz, hogy valóban végrehajtható legyen a kvóta, fel kell adni Schengent, mivel a kvóta lényege az, hogy a menedékkérővel szembeni eljárást abban az országban folytatják le, amelyet Brüsszel meghatároz. Az unió viszont olyan országokba telepítene menedékkérőket, amelyekben az érintettek nem akarnak élni. Ebből következik, hogy a tagállamoknak ellenőrizniük kell, hogy a menedékkérő ott marad-e, ahova őt Brüsszel beosztotta.

Könnyen belátható, hogy emiatt állandó, szervezett belső határellenőrzésre van szükség, amely összeegyeztethetetlen a szabad mozgáson alapuló schengeni logikával. Olyan határellenőrzés pedig nincs, ami csak a menedékkérőket ellenőrzi, de az uniós állampolgárokat nem.

Az Európai Uniónak azért sem jó megoldás a kvóta, mert arra a gondolatra épül, hogy integráció lehetséges. Ez azt jelenti, hogy az EU inkább a bizonytalan végkimenetelű, kulturális konfliktusokkal és jelentős közbiztonsági kockázattal járó integrációs kísérletre helyezi a hangsúlyt ahelyett, hogy a kibocsátó országokat támogatná. Németország például 94 milliárd eurót költ integrációra, miközben ezt a pénzt a válságrégiókban felhasználva sokkal hatékonyabban léphetne fel a migráció valódi okaival szemben.

Mi lehet a megoldás?

Először is, azonnal el kell vetni az összes kvótajavaslatot. Az Európai Unió külső határait pedig minden körülmények között meg kell védeni. 

A már Európában lévő, de még be nem fogadott menedékkérőket el kell vinni az Európai Unió területéről és őket átmenetileg az EU-n kívül felállított menekülttáborokban kell elhelyezni azért, hogy itt folytassák le velük szemben a már megindult menekültügyi eljárásokat. Fontos, hogy az EU áldozzon ezekre a táborokra, tehát bővítse a kapacitásukat, javítson az itteni életszínvonalon, különös figyelemmel az orvosi ellátásra, a megfelelő lakhatásra és az élelmezésre. 

A következő fontos lépés, hogy innentől kezdve ne az EU területén belül folytassák le a menekültügyi eljárásokat, és egészen addig senkit ne engedjenek az EU területére belépni, amíg ezekben az EU-n kívüli táborokban le nem folytatták velük szemben az eljárásokat és menedékjogot nem adtak nekik. Aki pedig önkéntesen részt akar venni ezeknek a menekülteknek a befogadásában, az döntsön belátása szerint,

Szemléletváltásra van szükség

Népszerű ellenérv, hogy a táborokban nagyon rossz körülmények uralkodnak, és a menedékkérők nem itt szeretnének élni, hanem az Európai Unió valamely tagállamában. Egyrészt igaz, hogy a táborokban rossz körülmények uralkodnak – ezért kellene az EU tagállamainak anyagilag is támogatni ezeket a táborokat –, másrészt viszont az, hogy a menedékkérők hol szeretnének élni, teljesen irreleváns. 

A menedékjog ugyanis nem svédasztal. A menedékjog az üldözésmentes élethez való jog. Más szavakkal kifejezve: jog arra, hogy ne öljenek meg, ne törjenek rám, ne félemlítsenek meg, de semmiképp sem jelenti az életszínvonal megválasztásához való jogot. Az üldöztetésmentes élet pedig már az első olyan menedékes országban megvalósul, ahol nem üldöznek, ahol nincs veszélyben az életem. Éppen ezért a nemzetközi közösségnek abban áll a felelőssége, hogy ezekben az első menedékes országokban hozzon létre olyan menekülttáborokat (már léteznek is ilyen táborok), ahol emberhez méltó körülmények között lehet kivárni a szíriai polgárháború végét. 

Előremutató opció lehet, hogy minden fejlett ország lemond a GDP-je 1%-ról és a táborok felépítésére, a meglévők bővítésére, valamint a válságban lévő országok újjáépítésére fordítja azt. A menedékkérők EU-n kívüli, a válságrégiókhoz közeli elhelyezése azzal az előnnyel is jár, hogy ezekből az országokból a menedékkérők nagyobb eséllyel fognak visszatérni hazájukba a háború végén, mint Európából. Ez pedig a kibocsátó országok elemi érdeke. Mindezek mellett az is könnyen belátható, hogy minden egyes Európában integrációra elköltött euró sokkal hatákonyabban kezelné a migráció valódi okait, ha azt a válságövezetben költenénk el. A Közel-Keleten ugyanis egyrészt sokkal nagyobb vásárlőerőt jelent ugyanaz az összeg, mint Európában. Másrészt az ott elköltött pénz hozzájárulhatna a térség újjáépítéséhez, gazdasági fellendítéséhez és a munkahelyteremtéshez. Ahhoz persze, hogy ezek a milliárdok valóban hasznosulni tudjanak, átlátható és korrupciómentes támogatási rendszerre van szükség.

Így ugyanis hosszú távon segíthetne a válságban lévő kibocsátó országokon, hiszen egyrészt a közel-keleti térség legversenyképesebb munkaerejét ott tartaná, márészt az integrációs kísérlet helyett ezen régiók támogatására költené a pénzt. Kérdés, hogy ez a nyugat-európai nagytőkének mennyire áll érdekében. Nyilván semennyire, de naivan még reménykedhetünk abban, hogy ilyen súlyú történelmi kérdéseket, mint a migráció, nem egy-egy konszern olcsó és betanított munkaerőn alapuló profitérdeke dönt el. 

Megoldás helyett mantra

Jelenleg a kvótával és minden jövőbeni kvóta felé tett lépéssel konzerváljuk a migrációs válságot, ugyanis ártunk vele a menekülteknek, a kibocsátó országoknak és az uniós tagállamoknak is. A kvótával csak a válsághoz igazodunk és nem legyőzni próbáljuk azt.

Meghívót küldünk a menekülőknek, ezzel fenntartjuk a migrációs nyomást a saját kontinensünkön, valamint a halálba hajszolunk százakat. Európába csábítjuk az amúgy is válságban lévő országok utolsó életerejét jelentő embereket. Integrációs társadalmi kísérletekre költünk eurószázmilliárdokat az afrikai országok hatékony támogatása helyett. Kiszolgáltatjuk magunkat a törököknek és elosztási mechanizmusokkal bosszantjuk a tagállamokat a külső határvédelem helyett, valamint soha nem látott biztonságpolitikai kockázatoknak tesszük ki az európai társadalmakat. Azok lappangó vagy nagyon is kinyilvánított tiltakozása ellenére.